Labdarúgócsapatunk ötpontos előnnyel a tabella élén töltheti a téli szünetet, ebből pedig nagy részt vállalt nyáron igazolt támadónk, Davide Lanzafame. A tavalyi szezon gólkirálya 19 forduló alatt nyolcszor köszönt be az ellenfelek kapujába.
A 31 éves játékos a Haladás, a DVSC és a Mezőkövesd ellen is duplázni tudott. A kövesdiek elleni első találata is a történelemkönyveknek szól, hiszen a 37. másodpercben esett gól karriere leggyorsabb találata. Eredményes volt még a Kisvárda otthonában is, a legemlékezetesebbre talán az Újpest elleni derbi-találata sikeredett, amellyel 1-0-ra legyőztük riválisunkat.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.
A labdarúgás történetének egyetlen magyar aranylabdására, Albert Flóriánra emlékezünk.