
Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk egyik legújabb nyári igazolása a francia Aissa Laidouini, aki az első bad radkersburgi edzőtáborba még nem, a két edzéssel pénteken megkezdődött másodikba viszont már csapatunkkal tartott. A péntek délutáni tréning után az első ausztriai tapasztalatairól kérdeztük.
- Remek körülmények közé csöppentünk, itt aztán tényleg csak a futballra, a felkészülésre kell koncentrálnunk! A hotelből kiérve szinte azonnal az edzőpályán vagyunk, a pálya és a szállás pedig kiváló, tehát minden adott hozzá, hogy kizárólag a feladatunkra összpontosíthassunk – kezdte játékosunk, aki elárulta: a futballcsapatunknak otthont adó szálláshelyen Ammar Ramadannal került egy szobába.
A román élvonalbeli FC Voluntari együttesétől szerződtetett Laidouni csütörtökön utazott először a csapattal, új csapattársaival pedig szinte azonnal megtalálta a közös hangot.
- Mindenki nagyon segítőkész, sokat beszélgetünk, a beilleszkedéssel aligha lesz gond – folytatta Laidouni.
Középpályásunkat arról is megkérdeztük, hogy milyen célokat tűzött ki maga elé az előttünk álló 2020/2021-es idényre.
- Semmi különlegeset: szeretném kiharcolni a helyemet a csapatban, hogy aztán amikor tétmérkőzések következnek, minél többször a kezdőcsapat tagja lehessek. Ha minden meccset megnyerünk az új idényben és én is rendszeresen játszom majd, boldog leszek – zárta szavait egy mosoly kíséretében Aissa Laidouni.
Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk két tréninggel tért vissza Bad Radkersburgba - videó!
Háromszoros magyar bajnok kapusunk családja társaságában töltődött fel a két edzőtábor között.
Sergei Rebrov vezetőedző együttese négy felkészülési mérkőzést játszik a második nyári edzőtábor napjaiban.
Bajnoki címvédő férfi futballcsapatunk augusztus 10-ig ismét Ausztriában edzőtáborozik.
Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.
Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.