2019. szeptember 21.
„Kocka” hazatért: felavatták a csatárlegenda szobrát
Mától a ferencvárosi nevelésű egykori zseniális labdarúgó szobra is őrzi a Groupama Arénát – VIDEÓ!

Ünnepnap 2019. szeptember 21-e a magyar labdarúgásban: éppen 90 éve ezen a napon született az egyetemes magyar futball egyik legnagyobb játékosa, Kocsis Sándor. Neve említésére a legtöbbünknek a legendás Aranycsapatban nyújtott teljesítménye jut eszünkbe, hiszen 68 magyar válogatott fellépésén 75 gólt szerzett, tagja volt a helsinki olimpián aranyérmes, az 1954-es világbajnokságon döntős csapatnak, ezen a tornán 11 találattal gólkirály is lett, játszott Az Évszázad Mérkőzésén, az 1953. novemberi angol-magyaron. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a könnyed, látványos megoldásairól, és felhőfejeseiről ismert játékos ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz, már 17 évesen bemutatkozott a Fradi első csapatában, amelyben 89 meccsen 70 gólig jutott, és amellyel 1949-ben magyar bajnok lett. A hatalomra kerülő kommunisták azonban megkezdték az FTC módszeres meggyengítését, ennek következményeként Kocsis pártutasításra többedmagával 1950-ben a Honvédhoz került. Az 1956-os forradalom után nem tért vissza Magyarországra, rövid ideig Svájcban játszott, majd 1958-tól 1966-ig a FC Barcelonát erősítette. Spanyol bajnoki címekig és kupagyőzelmekig, valamint 1961-ben BEK-döntőig jutott. 1979-ben, néhány nappal ötvenedik születésnapja előtt, máig tisztázatlan körülmények között esett ki egy barcelonai kórház ablakán.

Hamvait 2012-ben hozták haza, a budapesti Szent István Bazilikában való újratemetését az Aranycsapat Alapítvány szervezte meg Tarlós István főpolgármester, valamint az FTC elnöke, Kubatov Gábor támogatásával. Születése 90. évfordulóján pedig ünnepélyesen felavatták egész alakos szobrát a Ferencvárosban, amely ettől a naptól kezdve dr. Springer Ferenc alapító elnök, és a Császár, vagyis Albert Flórián szobrának társaságában vigyázza az FTC otthonát, a Groupama Arénát.

Az avatóünnepségen beszédet mondott Budapest főpolgármestere, Tarlós István, az MLSZ képviseletében Berzi Sándor alelnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és az Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. Az eseményen meghívott vendégként részt vett az FTC elnöke, Kubatov Gábor, az FTC Labdarúgó Zrt. ügyvezető igazgatója, Orosz Pál, Kocsis Sándor fia és leánya, valamint a Budapest Honvéd delegációja is.

Tarlós István beszédében hosszasan méltatta az egykori legendás labdarúgót, aki, mint mondta, személyes kedvence.

- Ahogy az ókori görög városállamok polgárai valóságos héroszként tekintettek diadalmas atlétáikra, úgy mi magyarok legendás focistáinkat tiszteljük hősökként. Még ma is büszkeséggel tölti el honfitársaink szívét, hogy nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék valamelyik legendás labdarúgónk nevét. (...) Nekem ő volt a kedvenc játékosom az Aranycsapatban, amelyiket – igaz, gyerekként – de még többször is láttam a pályán játszani. Erkölcs, erő, egyetértés. A Fradi jelmondatában szereplő erények jellemezték játékát. Technikás megoldásait, fejelési bravúrjait, akrobatikus futballját, kivételes csapatjátékát látva már néhány mérkőzés után a legnagyobbak között emlegették a futballhoz értő szakemberek és a nézők tömegei. (...) Játékintelligenciája, tökéletes technikai tudása egyedülálló volt, remek labdákkal hozta helyzetbe társait, Puskást, Hidegkútit, de elsősorban a jobbszélsőt Budai Lászlót, akivel egymás gondolatait is ismerték. Ruganyosságát és ütemérzékét kihasználva, rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült és védhetetlenül fejelt a kapuba. Úgy bánt a labdával, mintha az a teste része lenne. Okosan futballozott, látott a pályán, ezzel állandó veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Nemcsak technikás, hanem végtelenül sportszerű játékos volt. Hatvannyolc válogatott mérkőzésén mindössze egyszer állították ki. (...) Amikor a Ferencvárosban a 20 éves Kocsis Sándor fantasztikus játékkal mutatkozott be, mindenki nagy jövőt jósolt a felfedezettnek. Akkor még Budapesten a legmerészebbek sem gondolták, hogy karrierje csúcspontján a világ egyik legjobb klubcsapatának, a Barcelonának meghatározó játékosa lesz, és születésének 90. évfordulóján a legnagyobb tisztelettel méltatják, méltatjuk sportteljesítményét. (...) A magyar sport, mint a nemzeti értékek egyik fontos hordozója gazdag múltjából építkezik, de mégis a reményekkel teli jövőről szól. (...) Budapest 2019-ben büszkén viseli az „Európa Sportfővárosa” megtisztelő címet. Ez az egy évre szóló felhatalmazás alkalmat ad arra, hogy a jövőt megalapozó sportrendezvények megszervezése mellett megemlékezzünk az elmúlt korok kiemelkedő sportolóiról.

A főpolgármester elmondta, a 90. évforduló alkalmából, a Kocsis 90 emlékév részeként végre Kocsis Sándor szülővárosa, Budapest, szűkebben véve pedig Ferencváros is emléket állít a legendának. A szobor felállításáról már korábban döntést hozott a fővárosi közgyűlés, Lelkes Márk szobrászművész alkotását pedig szakmai bizottság választotta ki a beérkezett pályaművek közül.

Az esemény végén ifjabb Kocsis Sándor is rövid beszédben mondott köszönetet a jelen lévőknek. A legenda fia a meghatottságtól egy ideig kereste a szavakat, majd félig magyarul, félig spanyolul mondta el beszédét.

- Édesapa álma ma teljesült: hazatért szülővárosába, a szeretett csapatába, a Ferencvárosba. – mondta könnyeivel küszködve ifjabb Kocsis Sándor.

Az ünnepség zárásaként Tarlós István, Kubatov Gábor, Orosz Pál, Berzi Sándor, Szabó Tünde, valamint Kocsis Sándor gyermekei együtt bontották ki a szobrot ölelő nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is átadva a műalkotást.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin