2025. március 23.
NL: Kikaptunk a törököktől, a B-divízióban folytatjuk
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.

A Törökországban elszenvedett 3-1-es vereség után március 23-án, vasárnap a Puskás Arénában telt ház előtt, a fordítás, és ezzel együtt a Nemzetek Ligája A-divíziójában maradás reményében lépett pályára 1001. mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott.

A visszavágóra Marco Rossi szövetségi kapitány a Dibusz - Fiola, Orbán, Dárdai M. - Bolla, Dárdai B., Vécsei, Kerkez - Gazdag, Varga, Szoboszlai kezdő tizenegynek szavazott bizalmat. Az isztambuli mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is két ferencvárosi labdarúgó került a kezdőcsapatba. Tóth Alex a párharc első mérkőzésén nem volt ott a meccskeretben, ezúttal azonban már kispadról várta első felnőtt válogatottságát.

I. félidő

A fehér mezben játszó török válogatott kezdte a mérkőzést. Rögtön az első percben Szoboszlai rontott rá Vécsei mélységi labdájára, de jobb helyzetben volt a vendég védő. A negyedik percben egy bal oldalról elvégzett szabadrúgás után Gazdag eltört lövése Vargát találta meg középen, de centerünk nem tudta irányítani a gyors labdát, majd egy perccel később Akaydin fejelte ki Bolla veszélyes beadását.

A 13. percben tudta először hosszabb ideig megtartani a labdát a török válogatott a mi térfelünkön. Két perccel később Kerkez és Szoboszlai közös erővel harcolt ki egy szögletet. A gyorsan elvégzett sarokrúgás után Szoboszlai került a tizenhatos előterébe, de lövése elment Cakir kapuja mellett.

A 19. percben Törökország is elvégezhette első szögletét a mérkőzésen, de a beadás veszélytelen volt. Nem úgy mint a török térfélen Gazdag indítása, de az USA-ban légióskodó támadó átadása hosszú volt a védők között berobbanó Bollának. A 27. percben Szoboszlai egy remek szóló után vette észre a túloldalon befutó Bollát, de egy becsúszó török blokkolt, majd Gazdag előtt adódott a találkozó addigi legnagyobb helyzete, Cakir bravúrral védett, maradt a 0-0.

Pillanatokkal később Szoboszlai jó ütemű labdaszerzése után indult meg a félpályától, de a kapu előterében Yüksek lerántotta, villant a sárga lap, jó helyről végezhettünk el szabadrúgást. Szoboszlai lövése azonban a felső lécen csattant. A 35. percben Arda Güler ballal veszélyeztetett, de nem találta el a kaput a tizenhatos vonaláról. Pillanatokkal később, a semmiből jutott büntetőhőz Törökország. Calhanoglu állt oda, majd a bal alsóba gurított (0-1). Az első után villámgyorsan jött a második, Arda Güler egy visszagurított labdát belsőzött a kapuba (0-2).

Nagyon gyorsan jöhetett volna a magyar válasz, de Bolla beadásába éppencsak bele tudott érni Varga, a labdát már nem tudta irányítani. A félidő végén egyik fél sem tudott újabb gólhelyzetet kialakítani, így 2-0-s török előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

II. félidő

A szünetben mindkét fél cserélt: a mieinknél Loic Nego és Nikitscher Tamás érkezett, Fiola Attila és Dárdai Bence maradt az öltözőben, míg a törököknél Özcan váltotta Yükseket.

A második játékrész első helyzete Törökország előtt adódott, de Dibusz könnyedén fogta a középre érkező labdát. Loic Nego révén mi is veszélyeztettünk, de a szélső lövését Cakir védte. A 60. percben ismét kettőt cserélt Marco Rossi, Szalai váltotta Dárdai Mártont, míg Gazdag helyére Tóth Alex érkezett, akinek ez volt az első mérkőzése a felnőtt válogatottban.

A debütáló Tóth Alex váltja Gazdag DánieltA debütáló Tóth Alex váltja Gazdag Dánielt

A mieink mindent megtettek a gólszerzésért, nagy erőket mozgósítottak mind védekezésben, mind pedig támadásban, míg a törökök próbálták lassítani és tördelni a játékot. A 75. percben a csereként beállt Csoboth esett el a vendég büntetőterületen belül, a német játékvezető a tizenegyespontra mutatott, de a videóbíró jelezte, les előzte meg a szabálytalanságot, így kifelé járt szabadrúgás. A hajrában is folyamatosan próbálkoztunk, de gólt nem tudtunk szerezni, míg a törökök igen, Bardakci fejelt a kapuba (0-3).

A magyar férfi labdarúgó-válogatott tehát 3-0-ra kikapott Törökország ellen a A-divízió playoff-körének visszavágóján, így a B-divízióban folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában.

Férfi labdarúgás,
Nemzetek Ligája, A-divízió, playoff-kör, 2. mérkőzés

Magyarország - Törökország 0-3 (0-2) - összesítésben 1-6
Budapest, Puskás Aréna, v.: Felix Zwayer

Magyarország: Dibusz - Fiola (Loic Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai, 60.) - Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 75.), Kerkez - Gazdag (Tóth, 60.), Varga, Szoboszlai
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Törökország: Cakir - Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür - Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu - Aydin (Gül, 71.), Arda Güler (Kahcevi, 64.), Yildiz (Akcicek, 82.) - Aktürkoglu (Yilmaz, 64.)
Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella

Sárga lapok: Fiola (21.), Dárdai M. (52.), Orbán (59.) Varga (72.) illetve Yüksek (30.), Aktürkoglu (43.),  Bardakci (72.)

Gólok: Calhanoglu (37. - büntető), Arda Güler (39.), Bardakci (90.)

Cikkajánló

Abu Fani gólt lőtt, de Izrael nem tudott győzni

Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.

Fontos szurkolói információk

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.

NL: a B-liga első kalapjába került a magyar válogatott

Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.

Vb-selejtező: kialakult válogatottunk pontos beosztása

Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.

Abu Fani kezdett, Izrael legyőzte Észtországot

Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.

Marco Rossi: „Kutya kötelességünk mindent beleadni!”

A válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni NL-visszavágó előtt nyilatkozott.

Gartenmann kezdő volt a svájci válogatottban

Védőnk végig a pályán volt az észak-írek elleni 1-1-re végződött felkészülési mérkőzésen.

Kaján Norbert csereként lépett pályára Izland ellen

A magyar U21-es férfi labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott a spanyolországi edzőtáborban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin