Férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Konferencia Liga rájátszásának második mérkőzésén 4-0-s előnyből várta a Zalgiris Vilnius elleni visszavágót. A tét a csoportkörbe jutás volt, Máté Csaba a Dibusz – Makreckis, Mmaee, Abena, Civic – Sigér, Abu Fani – Zachariassen – Marquinhos, Varga B., Traoréösszeállítású kezdőcsapatot küldte pályára.
I. félidő
A mieink agresszívan kezdték a találkozót, aminek hamar meg is lett az eredménye, a negyedik percben Varga Barnabás indította a jobb szélen meglóduló Adama Traorét, aki lefutotta a védőjét, és higgadtan értékesítette a ziccert (1-0)! Hét perccel később Varga Barnabás kapott kitűnő labdát, és a kapujából kint álló Gertmonas felett akart átívelni, de a vendégek hálóőre lehúzta próbálkozását. A 20. percben Marquinhos és Hnid ápolása miatt állt egy ideig a játék, majd a 23. percben a vendégek vezetőedzője, Vladimir Cheburin változtatásra kényszerült, Gertmonas kapust Duka váltotta.
Nem sokkal később Marquinhos cselezte ki védőit a bal szélen, majd Traoréhoz passzolt, de lövését Duka hárította. A 36. percben Makreckis szerzett labdát, jó ütemben Traorét szöktette, majd visszakerült hozzá a labda, de éles szögből a kapu felé lőtt. Három perccel ezután Marquinhos szabálytalanságát követően szabadrúgást végezhetett el ellenfelünk, a veszélyes próbálkozást azonban Dibusz hárította.
Öt perccel a félidő vége előtt a becsúszásáért sárga lapot kapó Marquinhost hozta helyzetbe, akit lerántottak a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Varga Barnabás végezte el, méghozzá rendkívül magabiztosan, ezzel pedig megduplázta előnyünket (2-0)! A 45. percben Zachariassen került helyzetbe, de a Zalgiris védői az utolsó pillanatban tisztázni tudtak.
II. félidő
A szünetben Máté Csaba kettőt is cserélt, Varga Barnabást Pesics, míg Marquinhost Tokmac váltotta. A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan kezdte csapatunk a 48. percben ugyanis Pesics Traorét hozta helyzetbe, aki ezúttal sem hibázott, és megszerezte saját maga második és együttesünk harmadik gólját (3-0)!
Három perccel később Pesics is betalált, de szerb légiósunk találatát a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Az 59. percben Traoré harmadszor is eredményes volt, de a partjelző ismét lesállást intett. A két érvénytelenített találat azonban nem szegte a mieink kedvét, előbb Tokmac lőtt kapura, majd Pesics beadását vágták ki a kapu elől a vendégek védői. A 65. percben Traoré helyére Lisztes érkezett, Abu Fanit pedig Ben Romdhane váltotta.
Húsz perccel a rendes játékidő vége előtt ellenfelük pár percig átvette a kezdeményezést, Novikovas révén egy veszélyes lövésig is eljutott, de Dibusz kiütötte a jobb felső sarokba tartó labdát. A 73. percben csapatunk kihasználta utolsó cserelehetőségét is, Civic helyére Ramírez érkezett. A 86. percben ecuadori balhátvédünk lőtt kapura Lisztes átadása után, de kísérlete nem talált kaput. Bő egy perccel később Zachariassen passza után Ben Romdhane került helyzetbe, de Duka bravúrral védett.
A Ferencváros végül 7-0-s összesítéssel és kettős győzelemmel jutott be az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörébe. A csoportok beosztását szeptember 1-jén, pénteken 14.30-tól sorsolja az UEFA.
UEFA Európa Konferencia Liga, rájátszás, 2. mérkőzés
FTC-Zalgiris Vilnius (3-0)
Groupama Aréna
FTC: Dibusz – Makreckis, Mmaee, Abena, Civic (Ramírez, 73.) – Sigér, Abu Fani (Ben Romdhane, 65.) – Zachariassen – Marquinhos (Tokmac, a szünetben), Varga B. (Pesics, a szünetben) Traoré (Lisztes, 65.)
Vezetőedző: Máté Csaba
Zalgiris Vilnius: Gertmonas (Duka, 23.) – Bopesu, Hnid, Kendysh, Mamic (Pavelic, 65.) – Golubickas, Karashima (Kazukolovas, 66.), Buff (Novikovas, 66.), Verbickas – Kazlauskas (Jansonas, 71.), Oyewusi
Vezetőedző: Vladimir Cheburin
Sárga lapok: Marquinhos (38.), Makreckis (92.)
Gólok: Traoré (4., 48.), Varga B. (42.)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.