
A magyar válogatott Bulgáriában aratott remek győzelme mellett még két ferencvárosi labdarúgó sikerének is örülhettünk a csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezők során.
A georgiai nemzeti csapatban ott volt védőnk, Lasha Dvali (a képen). Magyar bajnok játékosunk végig játszotta a Fehéroroszország ellen 1-0-ra megnyert mérkőzést, így november 12-én Észak-Macedónia ellen már az Eb-részvételért léphet pályára. Érdekesség, hogy a két válogatott október 14-én Szkopjéban egymás ellen játszik a Nemzetek Ligájában.
Hasonló sikert élt át nemrég szerződtetett szlovák válogatott középpályásunk, Róbert Mak. Játékosunk az Írország elleni pozsonyi Eb-pótselejtezőn a 86. percben lépett pályára. Az idegőrlő meccset végül Szlovákia nyerte tizenegyes párbaj után, így a Fradi-játékos válogatottja Észak-Írországgal játszik szintén az Európa-bajnoki szereplésért november 12-én.
(Fotók: gff.ge)
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.
A válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni NL-visszavágó előtt nyilatkozott.
Védőnk végig a pályán volt az észak-írek elleni 1-1-re végződött felkészülési mérkőzésen.
A magyar U21-es férfi labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott a spanyolországi edzőtáborban.
Kihagyhatatlan akciót biztosítunk bérletes szurkolóink számára március 29-én a Fradi Shopban.
A 3-1-re elvesztett első meccs után a playoff-párharc visszavágóját vasárnap rendezik a Puskás Arénában.
A vásárlással az Albert Alapítványt támogatják szurkolóink.