Amint arról korábban beszámoltunk, január 7-én, kedden bemutatkozott férfi labdarúgócsapatunk tagjainak az új vezetőedző, Robbie Keane, aki aznap délután levezényelte első edzését a spanyolországi edzőtáborban. Az ír szakember érkezésének játékosokra gyakorolt hatásairól az együttes sportpszichiáterével, dr. Kárpáti Róberttel beszélgettünk.
- Kicsit úgy kell elképzelni ezt a helyzetet, mintha egy család egy másik lakásba, egy másik környezetbe kerülne, hiszen megváltoznak a szokások, megváltozik a napirend, megváltozik a téged körülvevő emberek egy része, ehhez pedig alkalmazkodnia kell a játékosoknak – kezdte dr. Kárpáti Róbert. – Mentálisan azok a játékosok vannak jobb helyzetben, akik az ilyen helyzetekben rugalmasabbak, jobban kezelik a szituációt. Azok, akik viszont merevebb személyiségek, nehezebben tudnak alkalmazkodni ezekhez a változó helyzetekhez.
- Milyen hatást gyakorolt Robbie Keane érkezése a csapatra? Hogy láttad a játékosok reakcióját az első edzés közben és után?
- Alapvetően mindenki pozitívan áll a mostani helyzethez, ugyanakkor természetes, hogy van a játékosokban egy bizonyos szorongás, de ez a szorongás inkább mobilizáló jellegű, tehát mozgósítani tudják azokat a készségeiket, fizikai képességeiket, amik szükségesek ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt tudjanak mutatni.
- Mekkora löketet tud adni a csapatnak, hogy új edzője lett a Ferencvárosnak?
- Azon játékosaink, akik eddig többet voltak a pályán, ők úgy készülnek, hogy az új edző is számítani fog a játékukra, míg azok, akiknek eddig kevesebb játékperc jutott, ők ezzel új lehetőséget kapnak a bizonyításra, hogy megmutathassák, ők is képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani és meg tudnak küzdeni a helyükért. Egy Robbie Keane-karakterű ember, egy korábbi klasszis játékos nem csak a rutinos futballistákra, de az edzőtáborban itt lévő fiatalokra is komoly motiváló erőként hathat. Az ő futballtudása, a múltja és tapasztalata minden fiatal és nem fiatal számára is ösztönzőleg hathat.
- Egy olyan korábbi játékos, egy olyan ikon érkezése, mint amilyen Robbie Keane, mint jelent magának a Ferencvárosnak, mint klubnak, és mit a jelent a ferencvárosi szurkolóknak?
- Az egész klubnak egy nagyon komoly „upgrade”, hogy egy ilyen nevű edző érkezett. A csapat nemzetközi szintű megítélése is pozitívabb, hiszen egy olyan névvel zárul majd minden egyes összeállítás, aki több, mint 300 mérkőzést játszott a Premier League-ben. Az ő neve mindenhol ismert, ő egy vonzó név lehet minden olyan játékos számára, aki a jövőben gondolkodik azon, hogy a Ferencvároshoz csatlakozzon. A szurkolóknak ez egy újabb indok arra, hogy kilátogassanak a stadionba, hogy megnézzék azt a játékstílust, azt a futballt, amit ő képvisel. Nagyon jól kommunikál a játékosokkal, ha kell, megállítja az edzést és újból elmagyarázza, hogy pontosan hogyan képzeli el a dolgokat. Látszik, hogy ért a játékosok nyelvén, ráadásul az sem elhanyagolható, hogy amikor kellett, ő is beállt az egymás közötti játékba, és testközelből mutatta meg, mit vár el a csapattól.
A ghánai támadó két mérkőzésen szerepelt együttesünkben ebben a szezonban.
Szerződést bontottunk nigériai középpályásunkkal.
Ismertté váltak az NB I 18-22. fordulójának kezdési időpontjai.
Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ
Hat, 21 éven aluli játékossal kezdtük meg a felkészülést a spanyolországi Cartagenában.
Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.
Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!
Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.