Bemutatkozás az AS Roma ellen, bődületes nagy gól a Manchester Unitednek, bajnoki címek és az emlékezetes VVK-győzelem. A ma 80. születésnapját ünneplő korábbi labdarúgónk, Karába János pályafutása legszebb éveit a Ferencvárosban töltötte. Többek között ezekről a mérkőzésekről, győzelmekről és a szép, kerek születésnapról beszélgettünk vele.

- Isten éltesse a születésnapján! A lánya az előbb mondta nekem, hogy most is focizásból ért haza.

- Köszönöm szépen! Igen, az unokámat, Dávidot vittem edzésre, és nemrég értünk vissza. Nagyon tehetséges, ügyes játékos, az UDSE-ben, a Borussia Dortmund partneregyesületében futballozik. Jövő héten mennek is Dortmundba egy tornára. Olyan, mint a nagyapja. Szélvészgyors. Remélem, láthatom majd egyszer a Fradi felnőtt csapatában!

- A lánya reggel posztolt képeket a Facebookon megosztott köszöntésünkhöz. Jó látni, hogy milyen fitt!

- Fiatalodom! A 80 év az 80 év, nem akármilyen kor. Talán az is hozzájárul ehhez, hogy még mindig dolgozom, aktívan élek.

- Ezek a képek nem pont a születése napján, hanem a múlt héten készültek egy bulin. Volt nagy meglepetés?

- Hatalmas! Történt, hogy a lányomék mondták, hogy megyünk színházba, ide Kistarcsára, valami dumaszínházról beszéltek, mondom jó, menjünk. Erre amikor kinyitották az ajtókat a művelődési házban, ott volt 60-70 kedves ember, akik mind engem jöttek köszönteni. Nagyon meghatódtam, nagyon boldog voltam.

- És a születésnapján milyen lesz az ünnep?

- Csendesebb, meg eleve is már minden ünnepség megvolt. Egyébként a Fradiban szerdán lesz köszöntésem, jövő héten pedig a Baráti Körrel is lesz egy ünneplés.

- Honnan ez a fiatalos erő?

- Ahogy az előbb is említettem, még mindig dolgozom. A korábbi remek teniszező és jó barátom, Varga Géza által vezetett Mártonhegyi Tenisz Klubban vagyok gondnok. Beszedem a tagdíjat, elirányítom a teniszezőket, érdeklődőket, szóval a labda maradt, csak kisebb lett, és én élvezem ezt is.

- Ha már labda, akkor most legyen foci. Emlékszik még a debütáló meccsére?

- Hogyne, de még a háttértörténetére is! Történt, hogy 1964 októberében, vagy novemberében behívtak minket, az összes fradistát is katonának Egerbe. Február végén leszereltünk, majd néhány edzés után indultunk Rómába az AS Roma elleni VVK-meccsre. Persze, Egerben is focizgattunk, de az mégsem volt ugyanaz, ráadásul Mészáros József vezetőedző egyből a mélyvízbe dobott, de 2-1-re nyertünk. Nagy élmény volt.

- Nem akármilyen csapatok ellen csöppent a sűrűjébe. A Manchester United vérmesebb szurkolói talán még emlékezhetnek is önre. Egy nagy mozdulatára biztosan. (Az akkori rádiós közvetítés a gólról ITT meghallgatható)

- Most mit mondjak, elsült a lábam! Mondták is a meccs után, hogy nem is kellett volna már mást csinálnom az életben, csak azt a bődületes nagy gólt rúgni, és kész. Persze, vicceltek, de azért akkoriban nemcsak a Roma vagy a Manchester United volt erős, a Bilbao ellen is nagyon megszenvedtünk, és persze ott volt még a Juventus elleni győztes, de nagyon nehéz finálé.

- 1967-ben és 1968-ban bajnok lett a Fradival, majd jött egy újabb VVK-döntő. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

- A bajnoki címek szép és kedves emlékek, de az a VVK-döntő a Leeds United ellen… Kint kikaptunk 1-0-ra, gondoltuk, majd itthon javítunk, fordítunk, és megvan a második VVK-serleg. Semmi sem jött össze. Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de semmi nem akart bemenni. Maradt a 0-0, és az angoloké lett a kupa. Fájó és bosszantó finálé volt a karrieremben, pedig milyen szép lett volna két VVK-győzelem!

- Azért volt még bőven emlékezetes meccse a Fradiban. Ki lehet egyáltalán emelni egyet a 118-ból?

- Nagy kedvenceim a Panathinaikosz elleni 1965-ös BEK-meccs. Itthon gól nélküli döntetlent játszottunk, aztán este a bankettre a görögök felhúzott gatyaszárral jöttek, hogy na, itt Budapesten ikszeltek velünk. A hazai meccsen nem játszottam, de a banketten odajött hozzám Vilezsál Oszkár, aki ugye Mészáros József helyett lett ideiglenes edzőnk, és azt mondta: „Athénban te kezdesz!” Kint 3-1-re nyertünk, és én szereztem a vezető gólt. Ennél tökéletesebb nem is lehetett volna. Illetve ott van még az Inter elleni párharcunk, amely ugyan nem az eredmény miatt emlékezetes. Milánóban 4-0-ra kikaptunk, de ami itthon várt minket, arra a mai napig emlékszem. Hiába szenvedtünk nagy vereséget, 90 ezer néző előtt játszottunk! Elképesztő érzés volt.

- Akkoriban nagyon jó volt fradistának lenni. Folyamatosan zsúfolt lelátók előtt játszani, bejárni a világot.

- Volt olyan, hogy az edzésünkre kijöttek ötezren. Elállt a szavam. És itt teszem gyorsan hozzá, hogy óriási szerencse is, hogy a Fradi játékosa lettem, és most ezekről a szép emlékekről beszélgetünk. Nem sokon múlt, hogy ne így legyen. Történt, hogy Doroggal az 1962/63-as szezonban a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, így a vidék legjobb csapata lettünk, ez pedig azóta is a dorogi foci legnagyobb eredménye az élvonalban. Nem sokkal később egy nap megállt a házunk mellett egy autó, kiszállt belőle néhány Fradi-játékos és Mészáros József edző. Kérdezték, hogy szeretnék-e a Ferencvárosban futballozni? Mondtam, hogy ez a legnagyobb vágyam! Akkor írjam itt alá és meg is vagyunk. Másnap megjelent az ajtóban a Vasas küldöttsége Illovszky Rudolf vezetőedzővel. Mondják, hogy írjam alá, ha jönnék a Vasashoz. Szóltam, hogy elnézést Rudi bácsi, de tegnap itt voltak a Fraditól és aláírtam hozzájuk. Bosszankodva csak annyit reagált: „Mondtam, hogy egy nappal előbb kellett volna jönnünk!” Így kerültem a Ferencvároshoz.

- Ilyen csodás karrier után maradhat az emberben hiányérzet? Egy valamire gondolok, de kíváncsi vagyok, hogy megemlíti-e?

- A válogatottra gondol? Sajnos igen, az kimaradt az életemből. A Fradiból szinte mindenki bekerült a nemzeti csapatba, én, illetve néhány játékos viszont nem. Elképzelhető, hogy a Vasasból bekerültem volna a válogatottba, de ez így alakult. Sőt, ha már a nemzeti csapat. Az 1964-es olimpiai csapatból csak azért kerültem ki, mert egy Jugoszlávia elleni felkészülési mérkőzésen az egyik védő úgy elvitte a lábamat, hogy keresztszalag-szakadást szenvedtem. Ugrott az olimpia, a fiúk pedig aranyéremmel tértek haza Tokióból. Ugyanakkor az élet valamit visszaadott, hiszen még évekig játszhattam, és bajnok lehettem a Fradival, nyertem VVK-t és számos barátot szereztem.

- Mit üzenne a mostani csapatnak és a jövő fradistáinak?

- Alázat és szerénység nélkül nem megy! Illetve szeressenek focizni! Az unokámon látom, hogy imádja a futballt. Ha hazajön edzésről, utána egyből megy le a grundra játszani a barátaival. Ha ez megvan, akkor minden a lehető legnagyobb rendben lesz.

Karába Jánosnak nagyon boldog születésnapot és hosszú, szép életet kívánunk a Fradi-család nevében!

Molnár Péter