2022. szeptember 13.
Jó helyre került Botka Endre dedikált meze
Már a szerencsés nyertesnél van a Fradi applikáció játékának egyik főnyereménye.

Mint megírtuk, gazdára találtak a Fradi applikáció felhasználói között kisorsolt nyeremények. Az egyik főnyereményt, az exkluzív utazást Gavelda László nyerte, így ő készülhet a csapattal a monacói túrára, míg másik fődíjunkat, Botka Endre Slovan elleni, idegenbeli mérkőzésen viselt, dedikált mezét Szalai Zoltán Mihály vitte el. Utóbbi nyereményt szeptember 13-án, szerdán az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban személyesen magyar válogatott hátvédünktől vette át nyertesünk fia, Szalai Csaba.

- Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy személyesen vehettem át a mezt. Szeretnénk bekereteztetni majd. Édesapám vidéken él, 1975 óta jár Fradi-meccsekre, ezen a nyáron viszont én is csatlakoztam hozzá. Azonnal lenyűgözött a Groupama Aréna hangulata, biztos vagyok benne, hogy jó párszor kilátogatunk majd még a szentélybe – mondta Szalai Csaba, aki a nyeremény átvétele előtt betekintést nyerhetett együttesünk keddi edzésébe is.

Az átadás nagy pillanata végül a tréning végén érkezett el.

- Szép emlékek kötődnek ehhez a mezhez, hiszen a Slovan elleni, idegenbeli győzelemre mindannyian szívesen emlékezünk vissza. Örülök, hogy a Pozsonyban viselt mezemmel örömet szerezhettem a szerencsés nyertesnek – nyilatkozta Botka Endre.

Érdemes letölteni a Fradi applikációt, hiszen a jövőben is játékokkal, friss információkkal, exkluzív tartalmakkal várjuk ott szurkolóinkat!

@fradimedia Gratulálunk a nyereményjátékunk nyertesének 🎉💚 Később is jelentkezünk még hasonló lehetőségekkel 😉🤍 #fradi #ftc #hajrafradi #fyp #fy #nekedbe #football #fraditok ♬ original sound - summer ꨄ
Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin