2024. július 30.
Jansen: „A továbbjutás volt a cél, ezt megoldottuk”
Vezetőedzőnknek a játék több eleme és a fiatalok pályára lépése is tetszett a visszavágón.

Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re legyőzte idegenben a The New Saints együttesét a Bajnokok Ligája 2. selejtezőjének visszavágóján, így 7-1-es összesítéssel továbbjutott a következő körbe. Ezzel eldőlt, hogy sorozatban hatodik alkalommal biztosítottuk a helyünket európai csoportkörben.

A mérkőzés után vezetőedzőnk, Pascal Jansen értékelt.

„A legfontosabb az volt, hogy továbbjussunk a következő selejtezőkörbe. Ezt a feladatot maximálisan sikerült elvégeznünk. Nem volt annyira jó ez a mérkőzés, mint az előző. A körülmények sem hasonlíthatóak össze a hazai, Groupama Arénában megrendezett meccsével. Nagyon örülök a Fradi-szurkolók nevében is, hogy sikeresen vettük ezt az akadályt” – mondta Pascal Jansen.

Vezetőedzőnk a mérkőzés legfontosabb tanulságairól kérdezték az újságírók.

„Nemzetközi szinten az előrehaladás a legfontosabb cél, ezt pedig ma este maximálisan teljesítettük. Örülök annak, hogy a fiatal játékosok, Gruber Zsombor és Katona Bálint is pályára lépett és Mohammed Abu Fanira is számíthattam. Voltak olyan részei a mérkőzésnek, amelyekből tanulnunk kell, voltak, amelyek tetszettek, de olyanok is, amelyek kevésbé, mint például a végén ez a bekapott gól. Ez egy teljesen felesleges szituáció volt” – zárta értékelését vezetőedzőnk.

FÉRFI LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
The New Saints (walesi) – FTC 1-2 (0-1)
A Ferencváros összesítésben 7-1-gyel továbbjutott.
The New Saints: Roberts – Baker (Marshall, 64.), Davies (Pask, 64.), Bodenham – Daniels, Holden (Clark, 80.), Williams, Brobbel (Bradley, 65.), Redmond – McManus (J. Williams, 74.), Young.
Menedzser: Craig Harrison
FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé (Abena, 72.), Raul Gustavo, Ramírez – Maiga (Abu Fani, 65.), Rommens – Traoré (Gruber, 72.), Zachariassen, Kehinde – Pesics (Kady, 65.)
Vezetőedző: Pascal Jansen
Sárga lap: Brobbel (21.), Baker (60.), McManus (68.)
Gólszerzők: Daniels (90+1.), illetve Zachariassen (43.), Rommens (62.)

Cikkajánló

Rommens: "Tudtam, hogy középre fogom lőni!"

Első Fradi-gólját szerző belga középpályásunk mesélt a büntetőrúgás kulisszatitkairól - VIDEÓ!

Kettős győzelemmel jutottunk tovább a BL-ben

Az FTC 2-1-re nyert a TNS otthonában és biztos, hogy sorozatban hatodszor is csoportkörös lesz.

Törökországba adtuk kölcsön Kodrót

A bosnyák válogatott támadó a mostani szezont a Gaziantep csapatánál tölti.

Miért játszik a walesi bajnok Angliában? Most kiderül!

A Ferencvárosra nem megszokott borítású pálya vár a BL-selejtezőn. Íme, a The New Saints otthona – VIDEÓ

Jansen: „Szeretnénk tovább csiszolni a játékunkat”

Pascal Jansen tartott sajtótájékoztatót a The New Saints elleni BL-selejtező visszavágó előtt.

Ne hagyja ki! Gazdagodjon pályaszéli VIP élménnyel!

Exkluzív programelemünkkel a pálya széléről nézheti végig a bemelegítést, pacsizhat a kedvencekkel.

Megérkeztünk a TNS elleni idegenbeli BL-selejtezőre

Férfi labdarúgócsapatunk hétfő kora délelőtt indult a The New Saints elleni visszavágóra.

Sajtóakkreditáció a Kecskemét elleni bajnokira

A sajtó munkatársai augusztus 2., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin