Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk pénteken megkezdi szereplését az NB I 2020/2021-es idényében: a címvédő az újonc MTK Budapest vendége lesz az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A mérkőzést megelőzően együttesünk meghatározó játékosát, Isael da Silva Barbosát kérdeztük várakozásairól.
- Nagyon jó felkészülési időszak áll mögöttünk, a két nyári edzőtáborban több edzőmérkőzést játszottunk, persze, a kemény edzések mellett nagyon hiányzott már a tétmérkőzések hangulata. Készen állunk az idényrajtra! – kezdte Isael. - Az MTK Budapest jó csapat, elsőként végzett az NB II legutóbbi idényében, szerintem egy erős együttes tehetséges, fiatal játékosokkal. Vendégségbe megyünk, ellenfelünk újoncként biztosan kettőzött erővel szeretne majd bizonyítani ellenünk. Kemény mérkőzésre számítok, ugyanakkor hiszek a csapatunkban!
Az előző idényben 27 bajnokin hét gólt szerzett, emellett ugyanennyi gólpasszt is kiosztott brazil szélső részese volt a legutóbbi két bajnoki cím megszerzésének. Lehetséges, hogy folytatódjon a Fradi sikerszériája, azaz harmadszor is bajnokok legyünk? – kérdeztük.
- Bármi lehetséges! – folytatta Isael. - Komolyra fordítva a szót: természetesen azon leszünk, hogy ismét megvédjük a címünket, egyértelműen ez a célunk. Emellett a nemzetközi porondon is komoly céljaink vannak.
Férfi labdarúgás, NB I, 1. forduló
MTK Budapest–FTC
2020.08.14. péntek 18.15
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője beszélt az edzőtáborról, valamint a közelgő bajnoki nyitányról.
Az FTC 20 fős csapata a jövőben megmérkőzik az SS Lazio és a Levszki Szófia sétafoci-csapataival!
Az Aréna parkolójában mutatjuk be szurkolóinknak az új országjáró Fradi Kamiont. A belépés ingyenes.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!