2019. október 18.
Írországi edzők látogatása a Népligetben
Az Ír Labdarúgó Szövetség Elit Youth A képzésén részt vevő képviselői látogatták meg a héten a klubunkat.

A hét elején ír küldöttség érkezett Magyarországra, a fővárosban pedig az első célállomásuk a Groupama Aréna volt, ahol stadion- és múzeumtúrán vettek részt, majd az FTC-MVM Sporttelepen voltak létesítménylátogatáson. A képzés keretében elméleti előadásokon vettek részt, amelyeket utánpótlásedzőink tartottak meg.

A másfél napos képzés során több előadást is hallgathattak különböző témákban. Palásthy Norbert a játékosmegfigyelésről, valamint -toborzásról beszélt, Zima Dániel és Bognár Márton erőnléti és fitness témákat járt körül, Bíró Dávid a videóelemzésről, Házi László a kapusok felkészítéséről, Guti Réka és Pete Friar pedig a pre- és rehabilitációról tartott előadásokat, amiket Prukner László, utánpótlásunk szakmai igazgatója vezetett fel és zárt le. Az eseménysorozat koordinációját Farkasinszki Anna végezte.

- Nagy megtiszteltetés a Ferencvárosi Torna Club számára, hogy vendégül láthattuk az ír kollegákat, hiszen egy nemzetközi szövetség érdeklődött a munkánk iránt. Köszönöm a klubnak, hogy lehetővé tette számunkra ennek a látogatásnak a létrejöttét, mert kiváló tapasztalat volt a kollégák számára, akik fejlődni tudtak szakmailag ezáltal. Vendégeink visszajelzése alapján hasznos napokon vannak túl, elégedetten távoztak tőlünk, és kilátásba helyezték az együttműködés folytatását. Bízunk benne, hogy lesz még lehetőségünk a közös munkára! - mondta el Prukner László.

Az ír edzők az előadások mellett edzéslátogatásokon is részt vettek, az utánpótlás több korosztályát is megnézhették, valamint posztspecifikus képzéseket is láthattak. Kedd reggel ott voltak az első csapat tréningjén, amelynek végén vezetőedzőnkkel, Sergei Rebrovval is beszélgethettek, kérdéseket tehettek fel szakvezetőnket, majd egy nagy közös kép is készült.

Cikkajánló

A rocksztár Varga Ádám és DJ Zágonyi a szentélyben

A gitároktól és a DJ-pulttól zengett a Groupama Aréna a zene világnapján – VIDEÓ!

„Fontos, hogy folytassuk a jó sorozatunkat”

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen nyilatkozott a vasárnapi, Paks elleni mérkőzésünk előtt.

„Felvettük a versenyt a Tottenhammel”

Stefan Gartenmann és Cristian Ramírez értékelte a Tottenham elleni UEFA Európa Liga-mérkőzésünket.

„Az akaratra és a játékra nem lehet panasz”

A Tottenham ellen eredményes Varga Barnabás szerint egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek - VIDEÓ!

"Sok tanulsággal szolgált ez a meccs"

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen szerint a helyzetkihasználáson javítani kell.

Nagyot küzdöttünk, szoros vereség a Tottenham ellen

Varga szépített, de csapatunk 2-1-re kikapott a Tottenham ellen az UEL főtábláján.

Négy bajnoki mérkőzésünk időpontja is ismertté vált

Kiderült, mikor lépünk pályára a Fehérvár, a Győr, a DVSC és a Kecskemét ellen.

Matheus Saldanha: „A higgadtság az egyik nagy erényem”

Úton-útfélen rovatunkban brazil labdarúgónk beszélt legfőbb erősségeiről és arról, hogy érzi magát a Fradiban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin