2021. március 24.
Irány Katar! – fradistákkal rajtol a vb-selejtező
Szerdán öt játékosunk léphet pályára hazája válogatottjában.

2021. március 24-én 12 mérkőzéssel Európában is megkezdődnek a 2022-es, katari rendezésű labdarúgó-világbajnokság selejtezős küzdelmei. Noha a magyar válogatott csak a második napon, csütörtökön lép pályára, öten már szerdán is lehetőséget kaphatnak a Ferencvárosból.

A világbajnok franciákkal és az Európa-bajnoki résztvevő finnekkel egy csoportban szereplő, borítóképünkön látható Oleksandr Zubkovot is a soraiban tudó Ukrajnára vár nehezebb feladat a szerdai nyitányon, az ukránok ugyanis 20.45-től Párizsban játszanak Franciaországgal a D-csoport 1. játéknapján (tv: Sport1). Ugyanitt Eldar Civic csapata, Bosznia-Hercegovina Finnországban kezd. Szintén háromnegyed 8-kor játszik a G-csoportban Norvégia, melynek gibraltári mérkőzésén bemutatkozhat a felnőtt válogatottban a képünkön látható Tokmac Nguen. A H-csoportban Ciprus vendégeként szerepel a szlovák együttes, amelynek tagja támadónk, Róbert Mak, valamint a vb-ezüstérmes horvátokat látja vendégül Miha Blazic együttese, Szlovénia.

Csütörtökön a magyar és a lengyel nemzeti csapat budapesti mérkőzése mellett további két fradistára érdemes figyelni. A B-csoport nyitányán Svédországban pályára lépő Georgia színeiben Lasha Dvali vár majd bevetésre, a mi csoportunkban, az I jelzésű hatosban pedig a Myrto Uzunival is számoló Albánia Andorra vendége lesz.

Európából az idén novemberben befejeződő kvalifikációs szakasz végén összesen 13 csapat juthat el Katarba. Az 5-5 öt- illetve hatcsapatos csoportból az első helyezettek automatikusan kijutnak a jövő évi vb-re, a 10 csoportmásodik pedig a Nemzetek Ligájából érkező két válogatottal kiegészülve pótselejtezőn vívhat a fennmaradó három helyért.

Világbajnoki-selejtező, 1. forduló, az FTC-játékosok programja

Szerda

D-csoport

20.45   Finnország–Bosznia-Hercegovina (Bosznia: Eldar Civic)

20.45   Franciaország–Ukrajna (Ukrajna: Oleksandr Zubkov)

G-csoport

20.45   Gibraltár–Norvégia (Norvégia: Tokmac Nguen)

H-csoport

20.45   Szlovénia–Horvátország (Szlovénia: Miha Blazic)

20.45   Ciprus–Szlovákia (Szlovákia: Róbert Mak)

 

Csütörtök

B-csoport

20.45   Svédország–Georgia (Georgia: Lasha Dvali)

I-csoport

20.45   Andorra–Albánia (Albánia: Myrto Uzuni)

20.45   Magyarország–Lengyelország (Magyarország: Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid)

Cikkajánló

Az úttörő, a mesternégyes, a duplázó és a sportvezető

Emlékezetes fradista gólok a lengyel válogatott kapujában – múltidéző!

Lovrencsics: A lengyel feleségem is nekünk szurkol majd

Játékosunk szerint a lengyel válogatott erősebb, mint az oroszok, a törökök vagy a szerbek voltak.

Fradista válogatottak: sok játékosunkra számítanak

Remek szereplésünknek köszönhetően akár 16 játékos is képviselheti a Fradit a válogatottaknál.

Mire számítanak a válogatott fradisták? - VIDEÓ!

Kedvenc válogatott-játékos? Eddigi legjobb élmény? Válogatott játékosainkat kérdeztük – VIDEÓ!

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin