
Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk szerda este 4-1-es sikert aratott a pozsonyi Slovan vendégeként, ezzel pedig kiharcolta a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében való szereplés jogát, ahol az azeri bajnok Qarabag lesz a Ferencváros ellenfele.
A Qarabag elleni első találkozót augusztus 3-án, szerdán rendezik Bakuban, míg a visszavágóra hat nappal később, augusztus 9-én, kedden 20.00-tól kerül sor. A budapesti visszavágóra elindult a jegyértékesítés!
Jegyét megvásárolhatja személyesen a Groupama Aréna jegypénztárában a megszokott nyitvatartási időben (K-P: 10:00-18:00, Szo 9:00-13:00, V-H: zárva), de kizárólag a mérkőzés hetén, akár augusztus 8-án, hétfőn 10.00-tól is, valamint online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon is.
Szezonbérlettel rendelkező szurkolóink 20 százalék kedvezményre jogosultak a normál árból, ám fontos információ, hogy a bérletes helyeket csupán 3 napig, azaz július 31., vasárnapig tudjuk fenntartani! Ezt követően a bérletes szurkolók, bár ugyanúgy 20 százalékkal olcsóbban, de már nem feltétlenül a bérletes helyükre tudnak majd jegyet venni.
Emellett fontos kiemelni, hogy szezonbérletenként csak egy jegyre vonatkozik a kedvezmény! A bérletértékesítéssel kapcsolatban IDE kattintva minden további fontos tudnivalót elolvashat!
Vegye meg a 2022/2023-as bajnoki idényre szóló szezonbérletét, hogy kedvezményes áron jusson be hazai selejtezőmérkőzéseinkre, valamint hogy kedvenc helyéről buzdíthassa csapatunkat az európai kupameccseken! Ha még nem vette meg bérletét, IDE kattintva minden információt megtalál!
Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ
A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!
Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!
Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.
Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.
Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.
Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.