2022. május 28.
Ilyen volt a „kis Fradi” szezonja
A több játékosunkat is foglalkoztató fiókcsapatunk remek tavaszt produkált, a 8. helyen végzett az NB II-ben.

Nem kezdte túl jól a Merkantil Bank Liga 2021/2022-e szezonját fiókcsapatunk, a Lipcsei Péter által vezetett Soroksár. A csapatnak az első hat mérkőzésén nem sikerült nyernie, három döntetlen mellett háromszor pont nélkül hagyták el a pályát a XXIII. kerületiek. Szeptemberben aztán megtört a jég és a Békéscsaba, illetve a III. Kerület ellen is sikerült győzni, azonban a Tatabánya ellen búcsúzott a csapat a MOL Magyar Kupából. Az ősz további részében is hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, a december közepéig lejátszott tizenkét mérkőzésen mindössze háromszor sikerült begyűjteni a három pontot, két döntetlen mellett pedig hétszer vereséget szenvedett a Soroksár. Az őszi szezont így a tizennegyedik helyen, mindössze egy pontra a kiesőzónától fejezte be fiókcsapatunk.

Bár a tavasz első meccsén még kikaptak a Kecskeméttől Lipcsei Péter tanítványai, a következő fordulóban legyőzték a Szolnokot és elkezdték gyűjteni a pontokat. Az elkövetkezendő nyolc meccsen nem talált legyőzőre a Soroksár, a remek szériában pedig volt egy-két nagy győzelem is, mint például a Nyíregyháza elleni 5-1-es siker. A 30. fordulóban becsúszott egy vereség a Tiszakécske ellen, de aztán zsinórban öt mérkőzést megnyertek Redzic Damirék. A szezont végül az aranyérmes Vasas otthonában elért 3-3-mal zárta a Soroksár, amely remek tavaszt tudhat maga mögött: a 2022-ben lejátszott tizennyolc meccsből kilencet megnyert, ötször döntetlent játszott és mindössze négyszer talált legyőzőre. Fiókcsapatunk végül stabilan a középmezőnyben, a nyolcadik helyen zárta a szezont. Érdekesség, hogy az egész mezőnyben a Soroksár mérkőzésein született a legtöbb gól: átlagosan 3.4-szer találtak a hálóba a csapatok.

Lássuk, hogyan teljesítettek a kölcsönbe adott játékosaink a szezonban!

Varga Ádám (kapus): a Bajnokok Ligája-selejtezők végeztével csatlakozott az XXIII. kerületi csapathoz és onnantól kirobbanthatatlan lett a kapuból. Az őszi szezon hátralévő mérkőzéseinek mindegyikét végig védte, ezt a jó szokását pedig tavasszal is folytatta: először márciusban, a Szeged elleni mérkőzésen hagyott ki meccset. Ezt követően még hat mérkőzésen védett, az utolsó négy bajnokit pedig ismét kihagyta. A huszonhárom éves kapus így összesen huszonnyolc mérkőzésen kapott lehetőséget, mindegyiket végig a pályán töltötte.

Csontos Dominik (védő): télen került kölcsönbe Soroksárra, ahol rendszeres játéklehetőséget kapott. Első hat meccséből ötöt végigjátszott, a Pécs, illetve a Győri ETO ellen gólt is szerzett. A 28. fordulót követően azonban egy sérülés miatt kihagyott hét mérkőzést, a Budafok ellen tért vissza, a következő fordulóban azonban piros lapot kapott, így a következő meccsen ismét hiányzott. A tavaszi szezonban tizenhét mérkőzésen lépett pályára, ezeken kétszer talált a hálóba.

Nagy Olivér (védő): a 2003-ban született játékos a szezon eleje óta erősítette a Soroksárt, ahol gyakran kapott játéklehetőséget. Bár ősszel csak nyolc meccsen lépett pályára (ebből kétszer végig játszott), tavasszal már jobban megbízott benne Lipcsei Péter. Mindössze négy meccsen maradt a kispadon, öt mérkőzésen pedig végig pályán volt. Nagy idén összesen huszonkét mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben.

Katona Máté (középpályás): szintén a Bajnokok Ligája selejtezők után csatlakozott a Soroksárhoz, először a Pécs ellen lépett pályára a negyedik fordulóban, a következő fordulóban pedig be is talált a Győr kapujába. Ezt követően azonban november végéig nem lépett pályára, az ősz utolsó négy meccsén ismét játszott, a Vasas ellen gólt is szerzett. Télen visszatért a Fradihoz, de nem sikerült bekerülnie a csapatban, így márciusban ismét csatlakozott a Soroksárhoz, ahol a szezon hátralévő meccseinek mindegyikén pályára lépett. Katona Máté idén összesen tizenkilenc meccsen játszott, ezeken két gólt szerzett.

Redzic Damir (támadó): szeptember közepén csatlakozott fiókcsapatunkhoz, az ősz folyamán tíz mérkőzésen lépett pályára. Az idei naptári évben nemcsak a csapatnak, hanem neki is jobban ment a játék, az első tavaszi fordulóban rögtön két gólt lőtt a Kecskemétnek, majd a következő fordulóban betalált a Szolnoknak is. A szezon hátra lévő meccsein bízott benne Lipcsei Péter, amit meg is hálált: gólt lőtt a Szegednek, a Békéscsabának, valamint a Csákvárnak, a Szentlőrincnek pedig kétszer is betalált. Redzic összesen huszonöt meccsen lépett pályára a Soroksár színeiben, melyeken nyolc gólt szerzett, valamint kiosztott öt gólpasszt is.

- Úgy érzem tavasszal sikerült felvennem az NB II ritmusát, így gólokkal, gólpasszokkal tudtam segíteni a csapat játékát. A legemlékezetesebb meccsem talán a Szentlőrinc elleni találkozó volt, amikor két gólt is szereztem, valamint adtam egy asszisztot is. Az utolsó, Vasas elleni találkozót kihagytam, kaptam egy hét pihenőt, hiszen most már az U21-es válogatottal készülök a németek ellen Eb-selejtezőre. Jelenleg a célom, hogy itt minél jobban teljesítsek, de a felkészülést a Fradival fogom megkezdeni. Szeretnék minél jobb benyomást tenni az edzőkre és bekerülni a csapatba! – értékelte tavalyi szezonját Redzic Damir.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin