A magyar férfi labdarúgó-válogatott június 23-án, vasárnap 1-0-s győzelmet aratott Skócia ellen az Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó fordulójában. Nemzeti együttesünk így életben tartotta továbbjutási reményeit, a sikert azonban beárnyékolta, hogy a második félidőben az FTC csatára, Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett. Támadónk a skótok kapusával, Gunnal ütközött, az esetet követően hosszasan ápolták, majd az egyik stuttgarti kórházba szállították. Az MLSZ tájékoztatása szerint Varga arcában több csont is eltört, nagy valószínűséggel műtét vár rá, de állapota stabil.
A skótok ellen megszerzett három pont azt jelenti, hogy együttesünknek van esélye a folytatásra. A hat kvartettből a csoportelsők és a csoportmásodikok automatikusan kvalifikálják magukat a legjobb tizenhat közé, hozzájuk csatlakozik a négy legjobb csoportharmadik. Ahhoz, hogy a magyar válogatott az utóbbi kategóriába essen, legalább két csoportharmadiknál jobb eredménnyel kell zárnia a csoportkört. A következő forgatókönyvek esetén szerepelhetnek a mieink a nyolcaddöntőben.
A B csoport harmadikját akkor előzhetjük meg, ha Spanyolország nem kap ki Albániától, és Olaszország is legalább egy pontot szerez Horvátország ellen. Ebben az esetben Albánia és Horvátország 2-2 ponttal zárna, így semmiképp sem előzné meg a mieinket.
A C jelű négyesben akkor végezhet háromnál kevesebb ponttal a harmadik, ha Anglia legyőzi Szlovéniát. Ebben az esetben a dán-szerb találkozón bármilyen végkimenetel kedvező számunkra.
Ha az F csoportban Portugália nem marad alul Georgiával szemben, míg Csehország nem veri meg Törökországot, szintén kevesebb ponttal zár a harmadik helyezett. Ha Törökország mégis vereséget szenved, akkor Csehországnak legalább háromgólos győzelmet kell aratnia.
Az E csoportban minden együttesnek 3 pontja van, de ha az ukránok legalább két góllal kikapnak a belgáktól, Románia pedig legyőzi Szlovákiát, akkor Ukrajna lesz a harmadik, a gólkülönbsége pedig mínusz 4 lesz, míg a mieink gólkülönbsége mínusz 3, vagyis ebben az esetben mi leszünk jobbak az összehasonlításban.
Ha e négy csoportból kettőben az eredmények kedvezően alakulnak, a magyar válogatott ott lesz az egyenes kieséses szakaszban a kontinenstornán.
A következő mérkőzésekre érdemes figyelni
Június 24., hétfő
B-csoport
21.00 Albánia-Spanyolország
21.00 Horvátország-Olaszország
Június 25., kedd
C-csoport
21.00 Anglia-Szlovénia
21.00 Dánia-Szerbia
Június 26., szerda
F-csoport
21.00 Csehország-Törökország
21.00 Georgia-Portugália
E-csoport:
18.00 Szlovákia-Románia
18.00 Ukrajna-Belgium
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.