
Labdarúgócsapatunk két sikerrel vett kört követően a Dinamo Zagreb elleni hazai vereséggel a selejtező harmadik fordulójában búcsúzott a Bajnokok Ligájától, nemzetközi szereplésünk azonban még nem ért véget: a következő héten már az Európa Liga kvalifikációjának rájátszásában folytatjuk. Ellenfelünkről egyelőre csak annyit tudunk, hogy a litván Suduva és az izraeli Maccabi Tel-Aviv párharcából kerül majd ki (a csütörtöki, Litvániában rendezendő visszavágó előtt 2-1-re vezet a Suduva).
Az újabb európai kupamérkőzés előtt labdarúgóinkra bajnoki mérkőzés vár, szombaton a Kaposvári Rákóczi FC-t fogadjuk. Jegyek még kaphatók személyesen a Groupama Arénánál (kedd-péntek: 10.00-18.00, szombaton 10.00-tól a mérkőzés kezdetéig) vagy online.
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.
Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.
Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.
Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.
A válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni NL-visszavágó előtt nyilatkozott.