
Mint ismert, labdarúgócsapatunk az orosz CSZKA Moszkva, a bolgár Ludogorec és a spanyol Espanyol ellen játszik az Európa Liga csoportkörében. A H-csoport menetrendjét ITT nézheti meg.
Mindhárom hazai mérkőzésünket csütörtökön játsszuk. Az elsőt október 3-án a Ludogoreccel, majd november 7-én a CSKA Moszkva, november 28-án pedig az Espanyol érkezik a Groupama Arénába.
A mérkőzésekre egyelőre három meccses bérleteket értékesítünk. Érdemes ezért minél előbb megvásárolni az EL-bérletet, ugyanis egy találkozóra szóló jegyeket csak akkor árusítanak majd, ha nem kelt el az összes bérlet.
Továbbra is érdemes kiváltani a szezonbérletet is, ugyanis bérletes szurkolóink a korábbi találkozókhoz hasonlóan a három meccses bérletet is kedvezményesen vásárolhatják meg.
Ráadásul szeptember 2., hétfő 12.00 és szeptember 5-e, csütörtök 12.00 között csak a szezonbérlettel rendelkező szurkolók tudnak EL-bérletet venni. Ezt arra a helyre tehetik meg (kedvezményesen), ahová a szezonbérletük is szól.
Ezt követően, azaz szeptember 5-e, csütörtök 12.00 után nyílik meg az EL-bérletértékesítés a szezonbérlettel nem rendelkező számára is.
Felhívjuk a B1, B2, B3 szektorokban helyet foglaló drukkereinknek figyelmét, hogy helyre szóló jegyet kell választaniuk a vásárláskor. Továbbá a hazai találkozóinkon nem lesz lehetőség nyugdíjas és diák, illetve a családi szektorba kedvezményes jegyvásárlásra.
Online ITT veheti meg a három mérkőzésre szóló bérletét, személyesen pedig a Groupama Aréna jegypénztárainál: pénteken 10.00-18.00 között, szombaton pedig az aktuális hazai mérkőzés félidejéig nyitva tart jegypénztárunk.
Vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a Debrecen elleni vasárnapi bajnoki előtt.
A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.
Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.
Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.
Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!
Hátvédünk imádja a japán anime rajzfilmeket. Beszélt arról, milyen vér csörgedezik az ereiben – VIDEÓ!
Az MLSZ kihirdette az OTP Bank Liga 25-27. forduló pontos kezdési időpontjait.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kihirdette a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek kezdési időpontjait.