Ahogy megírtuk, férfi labdarúgócsapatunk egy öngóllal és Ihor Haratin büntetőjével nagyot küzdve, 2-0-ra legyőzte a cseh bajnokot, az előző szezonban az Európa Liga negyeddöntőjéig menetelő Slavia Prahát. A továbbjutás ugyan ezzel még nem dőlt el, de a mieink így is igen komoly skalpot gyűjtöttek be, ugyanis a Slavia nem sűrűn szenvedett vereséget az idei naptári évben. 2021-ben eddig a cseh élcsapat 36 mérkőzést játszott, ebből 24-szer győztesen hagyhatta el a pályát tíz döntetlen mellett, és most, a Ferencvárostól szenvedte el második vereségét. A másik legyőzőt nem a cseh ligában kell keresni, ugyanis a Slavia Praha a tavalyi szezont veretlenül nyerte meg, 34 bajnokijából 26-szor nyert, illetve nyolc döntetlen játszott.
Rajtunk kívül a hétszeres cseh bajnokot csak egy csapat tudta megverni, mégpedig a 13-szoros Premier League-győztes Arsenal. A londoniaknak a legutóbbi Európa Liga negyeddöntőjének prágai visszavágóján sikerült 4-0-ra legyőzni a Slaviát. Azt a találkozót megelőzően a cseh sztárcsapat olyan együtteseket győzött le, mint az angol bajnokság 2015/2016-os győztese, a Leicester City, vagy az 55-szörös skót bajnok, a Glasgow Rangers.
Emellett fontos megemlíteni, hogy a Slavia a Bajnokok Ligája 2019/2020-as kiírásában olyan sztárcsapatok dolgát is megnehezítette, mint az olasz Inter, a német Borussia Dortmund, valamint a legutóbb a mieinkkel egy BL-csoportban szereplő Barcelona. A katalánokkal a Camp Nouban 0-0-ra, míg az Inter otthonában 1-1-re végeztek a prágaiak.
Győzelmünkkel tettünk egy lépést afelé, hogy bejussunk a BL rájátszásába, azonban vár még ránk egy prágai visszavágó, amelyet jövő kedden 19.00-kor rendeznek.
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.