2019. július 11.
Hatgólos győzelem a felkészülési mérkőzésen
Labdarúgócsapatunk az FTC-MVM Sportközpontban csütörtökön lejátszott edzőmeccsen 6-0-ra verte a BFC Siófokot.

A Ludogorec Razgrad szerda esti legyőzése után csütörtök délelőtt újra munkába lendült a Sergei Rebrov által felkészített együttesünk, amelyben a BL-selejtezőn nem vagy csak keveset játszók kaptak lehetőséget a másodosztályú Siófok ellen. A tegnapi sikercsapat tagjai a kispad mellől nézték a társakat.

Csapatunk a háromszor harminc percig tartó összecsapás kezdetétől irányította a játékot. Több helyzet után a gólgyártást a 10. percben Bőle Lukács kezdte, miután egy remek kiugratást követően közelről a kapuba talált (1-0). Alig néhány perccel később az egy kölcsönben töltött szezon után visszatérő Rui Pedro növelte előnyünket (2-0).

A második félórára beállt Isael és Stefan Spirovski is, utóbbi sérülése miatt tétmérkőzésen tavaly októberben játszhatott legutóbb. A 60. percben egy szép kapáslövést követően éppen észak-macedón légiósunk növelte háromra a fórt (3-0).

A hajrára Sergei Rebrov többet is cserélt, ellenfelünk pedig elfáradni látszott, így többször is a kapuja elé tudtuk szegezni az alkalmi edzőpartnert. Az utolsó 15 percben Isael (fejjel), Mikalai Sihnevich és Bőle (másodszor) is betalált még, így alakult ki a 6-0-s végeredmény.

 „Ez a mérkőzés az felkészülés része volt, azok kaptak játéklehetőséget, akik nem vagy csak keveset játszottak tegnap. Az eredmény most másodlagos volt – nyilatkozta a FradiMédiának vezetőedzőnk, Sergei Rebrov. – A következő időszakban elemezni fogjuk a szerdai mérkőzés történéseit és az alapján beszélünk arról, hogy miben kell fejlődnünk a visszavágó előtt.”

FTC - BFC Siófok 6-0
FTC:
Gróf – Botka, Leandro, Frimpong, Civic – Csonka, Sigér – Varga R., Rui Pedro, Bőle – Lanzafame. Csereként beállt: Spirovski, Isael, Sihnevich, Wilmots, Szécsi, Silye, Szerető.

Gólszerzők: Bőle (2), Rui Pedro, Spirovski, Isael, Sihnevich

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin