Ebben a szezonban másodszor léptünk pályára a Magyar Kupában, a tét a legjobb 32 közé jutás volt a Sport utcában. Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov kezdőcsapatában több olyan játékos kapott helyet, akik az utóbbi hetekben kevesebbet játszottak a bajnokságban vagy az UEL-ben.
Először a 2. percben vezettük kapura a labdát, Priskin Tamás lövése azonban szögletre pattant, az ezt követő beadás pedig a hazaiak kapusánál kötött ki. Alig egy perccel később megszereztük a vezetést: a tizenhatos bal sarkánál Franck Boli vette át a labdát, majd kicsit megtolta, s lőtte 10 méterről a kapuba (0-1). Ez gyors volt!
Noha Bőle Lukács révén hamar megduplázhattuk volna az előnyt, kisvártatva a harmadosztályban szereplő BKV Előre egyenlített – a 9. percben Balogh Bence fejelhetett szabadon egy beadást követően, nem is hibázott (1-1). Az egál ekkor sem tartott sokáig, hárommal később ugyanis Bőle Lukács indítása után a BKV védője, Miklósvári János rosszul ért a labdához, ami elgurult a kapus mellett is és a kapuban kötött ki. Újra nálunk volt az előny (1-2, öngól)!
A folytatásban a mieink játszottak veszélyesebben. A 22. percben például nem sokon múlt, hogy megszerezzük a harmadik találatunkat is, Lovrencsics Gergő beadásáról azonban ha kevéssel is, de lemaradt Boli. A 27. percben is elefántcsontparti csatárunk lőhetett, ám miután átvette Varga Roland passzát, kevéssel a kapu fölé emelt (a partjelző egyébként is lest intett). Később egy szabadrúgás után csapatunk rangidőse, Leandro de Almeida perdített fölé, Szerető Krisztofer szöglet utáni lövését pedig Palásthy Dávid hárította bravúrral – a lehetőségeink megvoltak, félidőre mégis „csak” 2-1-es előnnyel mehettünk.
A rövid pihenőt követően csere nélkül folytattuk, ott, ahol abbahagytuk: az 50. percben megint egy Varga-szabadrúgás jelentett veszélyt a BKV kapujára. Újra és újra eljutottunk az Előre tizenhatosáig, csupán a pontosabb befejezés hiányzott. Sergei Rebrov először a 60. percben változtatott, Szerető Krisztofer helyére a mindössze 16 éves Csontos Dominiket küldte be. Csontos először kapott lehetőséget felnőttcsapatunkban.
A 62. percben Michal Skvarka lövése után ismét csak Palásthy-kapus tudta megakadályozni az újabb gólunkat, egy perc múlva viszont már ő is tehetetlen volt, a kisebb kihagyás után visszatérő Bőle Lukács középről, ballal tekert a jobb felsőbe (1-3). Ezt követően Lovrencsics Gergőt Botka Endre váltotta, csapatkapitányunk vastaps kíséretében hagyta el a pályát.
A hajrára beszállt Isael is, aki még lendületet hozott a játékunkba, de újabb gól már nem született, 3-1-re nyertünk és továbbjutottunk.
Labdarúgó Magyar Kupa, 7. forduló
BKV Előre–FTC 1-3 (1-2)
BKV Előre: Palásthy D. – Girán, Tóth K., Ferkó, Csepregi – Huszárik, Ihos Á. (Rutterschid, 84.), Kálmán Zs., Miklósvári – Balogh B. (Petry, 58.), Csanálosi (Szabó R., 67.). Vezetőedző: Menczeles Iván
FTC: Gróf – Lovrencsics (Botka, 66.), Csonka, Leandro, Szerető (Csontos, 60.) – Ihnatenko, Skvarka – Varga R., Bőle, Boli (Isael, 74.) – Priskin. Vezetőedző: Sergei Rebrov.
Gólszerzők: Balogh B. (9.), ill. Boli (4.), Miklósvári (öngól, 12.), Bőle (63.)
Sárga lap: Girán (44.)
Pályafutásáról, édesapjáról és az Aranylabdáról is érzelmesen mesélt ifjabb Albert Flórián – VIDEÓ!
Kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton tudnak még jegyet vásárolni futballcsapatunk következő bajnokijára.
Szombaton kétféle zöld Nike tréningfelsőt is nagy kedvezménnyel lehet megvásárolni a Fradi Shopban!
Hajdu Attila reméli, hogy a szurkolók nem felejtik Dibusz parádés teljesítményét a nehezebb időszakokban sem.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.