A Hollandia elleni bravúros 1-1-es döntetlen után a magyar férfi labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovina vendégeként lépett pályára a Nemzetek Ligája A csoportjának 4. fordulójában. A hollandok elleni meccsen jól szállt be csereként Botka Endre, aki ezúttal már ott volt a magyar kezdőcsapatban, akárcsak Dibusz Dénes és Varga Barnabás.
I. félidő
Egy perc sem telt a találkozóból, és máris feljegyezhettük az első helyzetet, egy szerencsésen pattanó labda után kerültek helyzetbe a bosnyákok, de Gazibegovic lövése elment keresztbe. Az első percekben főképp a hazaiak járatták a labdát. A mieink a nyolcadik percben veszélyeztettek először, egy felpassz után Sallai próbálta meg megtréfálni a kinn álló bosnyák kapust, de nem talált célt. Két perccel később Varga Barnabás 18 méterről próbálkozott, de Vasilj védte a középre tartó kísérletet.
A két gyors helyzet után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Előbb Varga harcolt ki szögletet, majd a sarokrúgás után Bolla lövését kellett bravúrral védenie Vasiljnek. Nagy harc folyt a mezőnyben minden labdáért.
A 38. percben mintaszerű támadást vezetett a magyar csapat, Nagy Zsolt egy szép labdaátvétel után igazított egyet a labdán, majd ballal passzolt a védővonal mögé bemozgó Szoboszlainak, aki egy érintés után helyzeti előnybe került védőjel szemben, majd ballal gurított Vasilj mellett a kapuba (0-1). Az első félidőben újabb gól már nem született, így egygólos magyar előnnyel mentek szünetre a csapatok.
II. félidő
A szünetben csak a bosnyákok változtattak, Gazibegovic helyére Omerovic érkezett.
A 49. percben Nagy Zsolt tört be a tizenhatoson belülre, és a pont frissen pályára lépett Omerovic volt szabálytalan, Anthony Taylor pedig büntetőt ítét. Szoboszlai állt oda, aki magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába (0-2). Öt perccel később Dzeko kapott remek labdát, de fejesét védte Dibusz, aki napra pontosan tíz évvel ezelőtt debütált a magyar válogatottban (Feröer-szigetek ellen 1-0-ra megnyert idegenbeli Eb-selejtezőn).
A 65. percben kettőt cseréltek a hazaiak, Tabakovic és Huseinbasic érkezett, Burnic és Gigovic hagyták el a pályát. A változtatások után rögtön helyzetbe került Dzeko, de a kétszeres PL-aranyérmes támadó középre érkező lövését védte Dibusz. A 68. percben Marco Rossi is belenyúlt csapatába, Gera Bollát, míg Gazdag Sallait váltotta. Három perccel később egy jobb oldali szabadrúgás után Dzeko sarokkal húzta kapura a labdát, Dibusz elképesztő bravúrral leért az alső sarokba tartó kísérletre, így maradt a kétgólos a magyar vezetés.
A 78. percben ismét cserélt a magyar válogatott, Ádám Martin váltotta Varga Barnabást. A hajrába érve Ádám szerzett labdát a felezővonalnál, majd passzolt Gazdagnak, aki egészen a tizenhatos vonaláig mehetett, végül Gera felé továbbított, akinek lövését sikerült blokkolnia a védelemnek.
A négyperces hosszabbításban újabb komoly helyzetet már egyik fél sem tudott kidolgozni, így a magyar válogatott szinte végig kontroll alatt tartva a mérkőzést, legyőzte Boszniát, ezzel pedig megszerezte első győzelmét a Nemzetek Ligája A-csoportjában. Magyarország így 5 ponttal csoportja harmadik helyén áll.
(Fotók: MLSZ)
Férfi labdarúgás,
Nemzetek Ligája, A-csoport, 4. forduló
Bosznia-Hercegovina – Magyarország 0-2 (0-1)
Bosznia-Hercegovina, Zenica, Bilino Polje, v.: Anthony Taylor
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Katic, Bicakcic, Kolasinac – Bajraktarevic, Tahirovic (Saric, 79.), Gigovic (Huseinbasic, 65.), Burnic (Tabakovic, 65.) – Hajradinovic (Basic, 79.), Dzeko
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Fiola – Bolla (Gera, 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs, 87.) – Sallai (Gazdag, 68.), Varga B. (Ádám, 78.), Szoboszlai
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Sárga lapok: Katic (24.), Kolasinac (60.), Huseinbasic (74.), illetve Fiola (87.)
Gólok: Szoboszlai (38., 50. - büntető)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.