
A magyar labdarúgó-válogatott a szerbek idegenbeli 1-0-s legyőzése után ismét vendégeként, Oroszországban lépett pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi szövetségi kapitány ezúttal három ferencvárosi játékosnak, Dibusz Dénesnek, Botka Endrének és Sigér Dávidnak is bizalmat szavazott.
Az első tíz percben jobbára a mezőnyben folyt a játék, „ismertek” egymással a csapatok. Az oroszok több beadással is próbálkoztak, de rendre a magyaroké lett a labda. A 13. percben Sigér remek cselt mutatott be, majd egy pazar becsúszással szerelte Artem Dzyubát. Többet birtokoltuk a labdát, Dzyuba a 24. percben találkozott a másik ferencvárosi mezőnyjátékossal, Botkával, igaz, ekkor magyar bajnok védőnk szabálytalanul állította meg a közel kétméteres csatárt, amiért sárga lapot kapott. A 30. perchez közeledve érdekes, egyben fradista szempontból örömteli statisztika derült ki, ugyanis Sigér 91 százalékos hatékonysággal passzolt. A második Botka-Dzyuba párharcot a magyar hátvéd nyerte, méghozzá a tizenhatoson belül ülve. Védőnk az első félidő végén is nagyot mentett és ezúttal is Dzyubát hatástalanította. A félidei statisztikában a megnyert párharcoknál Botka Endre neve mellett 100 százalék szerepelt, amely igazán kimagasló teljesítmény volt.
A második játékrész elején Dibusz is megmutatta, hogy miért az egyik legjobb magyar kapus. A Bajnokok Ligája-selejtezőkben is remeklő játékosunk Dzyuba, Botkán is megpattanó lövését védte bravúrral. Az oroszok fokozatosan átvették az irányítást, több helyzetet is kidolgoztak, de vagy az utolsó megoldásba csúszott hiba, vagy volt ott egy magyar láb, amelyik az utolsó pillanatban szerelt. Dibusz Dénes, Botka Endre és Sigér Dávid végig játszotta a mérkőzést, a magyar válogatott pedig kiválóan megszervezett csapatként, remek védekezéssel és harcos játékkal bravúros és értékes pontot szerzett Oroszországban, így megerősítette második helyét a csoportban.
(Fotó: AFP)
Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!
Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.
Középpályásunkat a szünetben cserélték be, tíz perccel később betalált Norvégia ellen.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatója a DVTK-FTC mérkőzésre érkező szurkolóinknak.
Izraellel, Lengyelországgal és Skóciával került egy kalapba a magyar férfi labdarúgó-válogatott.
Többek között Portugáliával került egy világbajnoki-selejtezős csoportba a magyar válogatott.
Dibusz és Varga is kezdett, Tóth debütált a törökök elleni vesztes NL-playoff visszavágóján.
Középpályásunk 75 percet játszott a találkozón.