![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Ahogy megírtuk, férfi labdarúgócsapatuk ellenfele a kazah bajnok Tobol lesz a Bajnokok Ligája-selejtezők első körében. A sorsolás után sportigazgatónk, Hajnal Tamás beszélt riválisunkról.
- Egy olyan bajnokcsapatról beszélünk, amely az ország két nagy együttesét, az Asztanát és a Kajrat Almatit is meg tudta előzni, ez mutatja az erejüket. A Tobol keretében több idegenlégiós is van. Fontos megemlíteni, hogy a kazah bajnokság jelenleg is zajlik. Mire elérkezik a mi mérkőzésünk, addig a kazahok három fordulót is le fognak még játszani, vagyis a Tobol játékosai ritmusban lesznek, míg nekünk ez lesz az első tétmérkőzésünk. Fel kell mérnünk a Tobol erejét, képességeit, megfelelő koncentrációra lesz szükség, hogy a két mérkőzés során a mi javunkra dőljön el a továbbjutás. Emellett szervezési szempontból is komoly feladat vár ránk, az időeltolódás mellett egyelőre azt sem tudjuk, hogy mely helyszínen, melyik stadionban kerül sor a találkozóra, és ott milyen lesz a pálya borítása, elképzelhető, hogy műfüvön kell játszanunk.
Az első mérkőzéseket július 5-én és 6-án, míg a visszavágókat egy héttel később, július 12-én és 13-án játsszák. A második selejtezőkör sorsolására június 15-én, szerdán kerül sor.
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.
Szurkolói szavazásunkon brazil szélsőnket látták május hónap legjobbjának.