2019. október 19.
Győzelem és rekorddöntés a derbin
Labdarúgócsapatunk 1-0-ra verte az Újpestet az NB I 9. fordulójában, ezzel új klubcsúcsot állított fel.

A derbire természetesen újra megteltek a Groupama Aréna lelátói, szurkolóink többsége már jóval a kezdés előtt elfoglalta helyét a tribünön. A vendégeket fülsüketítő füttyszó, a mieinket hangos üdvrivalgás fogadta, amikor a főszereplők kikocogtak bemelegíteni – nem történt semmi rendkívüli, minden rendben, már-már menetrendszerűen zajlott a rangadó előtt.

Az első labdaérintést megelőzően díjátadóra került sor a pályán, korábbi labdarúgónk, ifjabb Albert Flórián a Ferencváros két utánpótlás-labdarúgóját, Kovács Patrikot és Ördög Balázst díjazta az alapítvány különdíjával. A 2005-ben született U16-os játékosunk, Kovács Patrik az utánpótlás-edzők döntése értelében az év játékosa lett, míg az U15-ben futballozó Ördög Balázs teljesítményével a Ferencváros gólkirálya címet érdemelte ki.

A gyepen hamar felpörögtek az események, alig fél perc telt el, amikor játékosunk, Isael tekert húszról a jobb sarok felé – a vendégcsapat kapusa, Banai Dávid vetődve hárított. A folytatásban az Újpest is el-eljutott a kapunkig, kétszer is Botka Endrének kellett tisztázni, majd a 14. percben egy helyzeten belül már Dibusz Dénes bravúrjára és Miha Blazic mentésére is szükség volt.

Miközben a lelátón nem lankadt a lelkesedés, a küzdőtéren néhány eseménytelenebb perc következett, majd a 23. minutumban megszereztük a vezetést: Eldar Civic adott be balról, labdáját pedig az Újpest két védője, Jonathan Heris és Kire Ristevski is elengedte. Franck Boli nem, elefántcsontparti légiósunk közvetlen közelről talált be (1-0)!

A vendégcsapat 30-as mezt viselő futballistája, Vincent Onovo talán a bekapott gól miatti feszültséget vezette le a 26. percben, amikor Bognár Tamás játékvezető szeme láttára csúnyán odasózott Sigér Dávidnak. Tettéért sárga lapot kapott – megúszta.

Az állás már nem változott az első játékrészben, az Újpest legkomolyabb gólszerzési lehetősége a 34. percben volt, amikor Feczesin Róbert fejjel a felső kapufát találta el. Egy félidő után csapatunk rekorddöntés felé robogott, hiszen az már a kezdés előtt tudható volt, hogy a lila-fehérek elleni győzelemmel vagy döntetlennel 41-re nőne veretlenül megvívott hazai bajnoki mérkőzéseink száma. A klubrekordot a derbi előtt holtversenyben tartotta Sergei Rebrov csapata azzal a Fradival, amely a hatvanas évek végén – soraiban például Albert Flóriánnal, Rákosi Gyulával és Branikovits Lászlóval – évekig nem talált legyőzőre pályaválasztóként.

A második félidő csere nélkül, tűzijátékkal folytatódott, szurkolóink a kapu mögötti szektorban lőttek fel néhány rakétát. A folytatásban az újpestiek ziccert hibáztak, de a mieinknek is volt gólhelyzete, amikor a 60. percben Tokmac Nguen csavart alig mellé a tizenhatos sarkától.

A játékrész második felében Sergei Rebrov cserélt, Isael helyett Michal Skvarkát, Tokmac helyett pedig Danylo Ihnatenkót küldte pályára, a végére a Bolit váltó Sihnevich is beállt. A párharc ezen periódusában nem volt benne a játékban, hogy növeljük az előnyt, igazán veszélyes gólszerzési lehetőséget legalábbis nem alakítottunk ki. Szombat este elégnek bizonyult a korábbi Boli gól, amellyel nemcsak megnyertük a derbit, hanem megjavítottuk a hazai bajnoki veretlenség klubrekordját is! Szériánk immáron 41 meccset számlál.

Magyar bajnoki címvédő együttesünkre a bajnokságban újabb rangadó vár, jövő vasárnap ugyanis a MOL Fehérvár FC látja vendégül a Ferencvárost. A fehérvári fellépés előtt az UEFA Europa League csoportkörében is idegenbe utazunk, csütörtökön a CSZKA Moszkva vendégei leszünk.

Labdarúgó NB I, 9. forduló

FTC–Újpest 1-0 (1-0)

Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Bognár Tamás.

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Haratin, Sigér – Zubkov, Isael (Skvarka, 61.), Tokmac (Ihnatenko, 70.) – Boli (Sihnevich, 89.). Vezetőedző: Sergei Rebrov

Újpest: Banai – Balázs B., Ristevski, Heris, Pauljevic – Onovo, Sankovic (Szakály, 74.) – Nwobodo, Zsótér (Bjarnason, 74), Simon K., Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Gólszerző: Boli (23.)

Sárga lap: Botka (54.), illetve Nwobodo (18.), Onovo (26.)

Cikkajánló

Sergei Rebrov: „Tudom, hogy javulnunk kell”

Vezetőedzőnk a győzelem ellenére sem volt mindennel elégedett az Újpest elleni mérkőzésen.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin