2019. július 11.
Győzelem a BL-ben - csaknem 15 év után!
Labdarúgócsapatunk 2004 óta először nyert mérkőzést a Bajnokok Ligájában.

Történelmi év a 2019-es a Ferencvárosi Torna Club számára. Hiszen amellett, hogy a 120. évfordulóját ünnepli a klub, labdarúgócsapatunk megnyerte a 30. bajnoki címét, így újfent a Bajnokok Ligájában küzdhet.

Együttesünk tegnap nagy bravúrt hajtott végre, hiszen az előző években rendre a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában csoportkörbe jutó Ludogorecet győztük le hazai pályán 2-1-re Tokmac Nguen és Oleksandr Zubkov góljával. Ezzel újra győzelmet szereztünk a Bajnokok Ligájában, ilyenre pedig csaknem 15 évvel ezelőtt volt legutóbb példa.

A legutóbbi, 29. bajnoki címünket követően a Partizani Tirana ellen idegenben és otthon is 1-1-es döntetlent játszottunk, majd tizenegyespárbajban alulmaradtunk. A szerdai győzelem előtti utolsó BL-siker még a 28. NB I-es aranyunkat követte 2004-ben.

Ekkor az első körben a szintén albán FK Tirana ellen idegenben 3-2-re nyertünk, így hazai pályán az 1-0-s vereség ellenére is sikerült kiharcolni a továbbjutást. A legutóbbi BL-győzelmünk azonban nem ekkor volt, hanem 2004. augusztus 11-én, amikor hazai pályán, Robert Vagner góljával 1-0-ra legyőztük a Sparta Prahát. Érdekesség, hogy annak a csapatnak tagja volt Leandro is, aki most is együttesünket erősíti.

Bár a visszavágón sajnos 2-0-s vereséget szenvedtünk, az Európa Liga elődjében, az UEFA Kupában az angol Millwallt kiejtve első magyar csapatként bejutottunk annak a sorozatnak is a csoportkörébe!

Cikkajánló

„Mit jelent neked a derbi?” – NYEREMÉNYJÁTÉK

Március 28-a és április 3-a között Instagramon lesz lehetősége részt venni legújabb nyereményjátékunkban!

Örök nyugalomra helyezték Serli Sándort

Az FTC egykori kiváló utánpótlásedzője 80 esztendős volt.

Zachariassen százados lett

Norvég futballistánkat a pénteki edzésen köszöntöttük a jubileum alkalmából.

Fradi Zóna vodcast a DVTK elleni bajnokin is

Kezdés 16.40-kor Gyömbér Gáborral, Szűcs Mihállyal és Telek Andrással. Ne maradjon le!

Sajtóakkreditácó az Újpest elleni kupamérkőzésre

A média munkatársai április 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

A születésnapos Gellei Imrét köszöntötték

Korábbi vezetőedzőnk március 29-én tölti be a 75. élétévét.

Rory Delap zsűrizte labdarúgóink bedobását

Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!

Indul a jegyértékesítés a ZTE elleni bajnokira

Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin