![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A vajdasági Apatinban 1943. december 10-én született Szűcs Lajos különös kezdetek után jutott el a Fradiba, hiszen nevelőegyesülete az Újpesti Dózsa volt (1957-1962). Szűcs élvonalbeli debütálására már mégsem Újpesten, hanem a Dorogi Bányász színeiben került sor.
- A kezdet minden egyes momentumát fel tudom idézni. Az 1957-es esztendőt, amikor igazolt játékos lettem, az 1961-es UEFA-tornát, amelyről hazatérve váratlanul eltanácsoltak a Dózsától, az Újpest–Dorog edzőmeccset, amely után – mintegy mentőövként – Buzánszky Jenő feltette a kérdést: volna-e kedvem Dorogon focizni? Itt van előttem az első NB I-es mérkőzés is: a Fáy utcában vendégeskedtünk, s bár öt gólt kaptunk a Vasastól, Buzánszky elégedett volt bemutatkozásommal – emlékezett vissza pályafutása kezdetére a későbbi olimpiai bajnok játékos a tempofradi.hu oldalon elérhető interjúban. - Azután 1966-ban megkeresett a Ferencváros. Mit mondjak, nem akármilyen érzés fogott el, hogy azokkal játszhatok majd együtt, akiktől nemrégen még autogramot kértem… Nem csoda, hogy túlfűtött voltam, s a pályán szinte mindenkinek nekirontottam. Emlékszem, Dalnoki éppen akkor vonult vissza, s a szurkolók ezt így kommentálták: „Nem kell félni, a Jenő helyett itt van a Szűcs!” Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy lehiggadjak, s hogy a labdaművész-társak közül ne lógjak ki a rengeteg „bruszttal”, a kezdeti csiszolatlansággal.
Nem lógott ki. A klubunknál töltött évek alatt (1966-1969) kétszeres magyar bajnok, a nemzeti válogatottal pedig olimpiai bajnok lett (1968, Mexikóváros), nem mellesleg a Fradival bejutott a Vásárvárosok Kupája 1968-as fináléjába is. A Leeds United ellen összesítésben 1-0-ra elveszített döntő mindkét mérkőzésén pályára lépett. Még abban az évben, illetve három esztendővel később, 1971-ben is ő lett az év magyar labdarúgója, sőt, 1968-ban Albert Flórián, Novák Dezső és Farkas János társaságában a világválogatott tagjaként pályára léphetett a brazilok ellen is.
- A Fradinak köszönhetem a csodálatos emlékeimet, hiszen itt értem el a fantasztikus eredményeket. Itt lettem válogatott, olimpiai bajnok, világválogatott, bajnokcsapat tagja. Mit kívánhattam volna még? Boldog vagyok, hogy idekerültem, és hozzásegítettek ahhoz, hogy ezt mind el tudjam érni – mondta a FradiMédiának 2018 decemberében.
Szűcs Lajos a Fraditól a Honvédhoz távozott, a kispesti klub játékosaként lett olimpiai ezüstérmes, valamint Eb-negyedik 1972-ben. Végül a Vasas Izzónál fejezte be profi pályafutását. A válogatottban 37 alkalommal, klubunk színeiben pedig összesen 141 mérkőzésen játszott, zöld-fehérben tíz gólt szerzett – kettő igazán emlékezetes maradt számára.
- Az 1966-os, 7-1- es örökrangadóra emlékszem vissza a legszívesebben a Fradi-meccseim közül – olvasható a tempofradi.hu-n elérhető beszélgetésben. - Akkor két gólt szereztem, ráadásul amolyan hálószaggató gólok voltak… a labda a sarokban a hálótartó vasra „csavarodott…” Mivel egy meccsen sohasem lőttem két gólt, ez mindenképpen nagy emlék. Azon kívül az Újpestnek, amikor két meccsen a Népstadionban „tucatszám” rúgtuk a gólokat – majd a Megyeri úton, egy kupameccsen még hatot – szóval szép emlékek ezek!
Szűcs Lajos az aktív évek végeztével nem sokáig tétlenkedett, 1980 és 1995 között a Ferencváros utánpótlás-, tartalék- és ifjúsági edzője, illetve alkalmanként a felnőttcsapat pályaedzője lett, 1981-ben pedig edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Legendás hármast alkottak a 2011-ben elhunyt Császárral, Albert Flóriánnal, akihez évtizedes barátság kötötte, valamint Rákosi Gyulával, aki ha a szükség úgy kívánta, a kórházban is minden eredményről tájékoztatta a 2018 decemberében combnyaktörésből lábadozó Szűcs Lajost.
- A kórházban töltött idő alatt szerencsére csak két mérkőzést nem láttam, de Gyuszi barátomtól kaptam a híreket, beszámolt mindenről, úgyhogy tájékozott voltam. Tudtam mindig mindent – nyilatkozta akkor a fradi.hu-nak.
Szűcs Lajos és a Ferencvárosi Torna Club neve összeforrt egymással az évtizedek során. Az egykori hátvéd 1992-ben kiérdemelte az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett. Élete végéig irodája volt az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, betegen is többször elmondta, mennyire vágyik rá, hogy újra az imádott közegben lehessen, és megérte labdarúgócsapatunk 31. bajnoki címét is.
A Ferencvárosi Torna Club Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.
Nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.