2022. augusztus 5.
Gőzerővel készülünk a Qarabag elleni visszavágóra
Bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgóink a megszokott környezetben folytatják a felkészülést.

Bakuban is meleg volt, de Budapesten sem fáztak a mieink, amikor pénteken délelőtt edzésre jelentkeztek az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. Jóval 35 fok felett volt a hőmérő higanyszála, de játékosaink remek hangulatban kezdték meg a tréninget, ami után Sztanyiszlav Csercseszovval beszélgettünk.

- Rögtön a bakui meccs után visszaindultunk Budapestre, csak hajnalban érkeztünk meg Magyarországra, a csütörtököt így regenerálódással töltöttük, de mától már gőzerővel edzünk, készülünk a jövő keddi visszavágóra. Az első meccs eredménye nem rossz, az 1-1 azt jelenti, hogy jó esélyünk van a továbbjutásra, és mi tovább akarunk jutni! - nyilatkozta a FradiMédiának Sztanyiszlav Csercseszov.

Vezetőedzőnk szerint kulcsfontosságú lesz, hogy hogyan használjuk majd ki a helyzeteinket az azeri bajnok elleni második találkozón.

- A kapu előtt határozottabbnak, pontosabbnak kell lennünk, mindezt úgy, hogy hátul nem szabad hibázni, mert láthattuk a bakui összecsapáson, hogy az ellenfél veszélyesen támad, villámgyorsan kihasználja a megingásainkat. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a keddi meccsre és a Groupama Arénában telt ház előtt, fantasztikus közönségünk segítségével kiharcoljuk a továbbjutást.

Ha az idegenbeli, 1-1-es döntetlen után kedd este összesítésben legyőzzük a Qarabagot, a BL rájátszásában leszünk érdekeltek, ott pedig a moldovai Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen lenne az ellenfelünk. E párharc visszavágóját kedden, 19 órai kezdettel játsszák, az első meccs után 2-1-re vezetnek a csehek. A képlet egyszerű. A BL rájátszásában nyerő csapat a Bajnokok Ligája, a vesztes fél pedig az Európa Liga csoportszakaszába léphet tovább. 

Amennyiben a Qarabag győz, az ír Shamrock Roversszel vagy az északmacedón Skupival találkozik a Ferencváros az Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójában. Nyilvánvalóan ez a kevésbé várt forgatókönyv, ám a tények kedvéért rögzítsük, hogy amennyiben az FTC átkerül az EL-be, akkor a főtáblára jutásért hazai pályán vívja a párharc első meccsét augusztus 18-án. A visszavágót augusztus 25-én rendeznék.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin