![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
December első napján a 299. derbire került sor, ezúttal idegenben játszottunk az ősi rivális Újpest ellen a Szusza Ferenc Stadionban a bajnokság 15. fordulójában. 35-szörös bajnok labdarúgócsapatunk a Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez – Abu Fani, Maiga – Ben Romdhane, Zachariassen, Traoré – Varga B. kezdővel állt fel.
I. félidő
Óriási Fradi-helyzettel indult a találkozó, de Piscitelli nagyot védett Traoré közeli fejesénél, majd Varga ziccereit is egymás után hárította az olasz kapus. A 11. percben ismét Traoré került helyzetbe, most lábbal veszélyeztetett, lövése kicsivel szállt a kapu fölé. Mali támadónk harmadszor is rövid időn belül helyzetbe került, de nem volt kellően pontos ezúttal sem. A folytatásban a mezőnyben folyt a játék, egyik kapu sem forgott veszélyben hosszú percekig. A 33. percben az Újpest is eljutott a kapunkig, de Brodic nem fért a labdához a beadás után. A 43. percben közel jártunk a gólhoz Cissé révén egy szöglet után, de megint Piscitelli hárított, nem született gól az első félidőben.
II. félidő
Horváth nagy lövésével indult a második játékrész, de a levegőben szitáló labdát Dibusz védte, majd az 57. percben Fiola beadására jött ki határozottan kapusunk. A másik oldalon Makreckis adott forintos labdát Zachariassennek, aki közelről lőhetett, de a védőjében elakadt a labda. Abu Fani a 61. percben senkitől sem zavartatva lőhetett egy bal oldali beadás után, de mellé ment a labda, ez volt az addigi legnagyobb helyzetünk. Tosin Kehinde döntötte el a legutóbbi derbit, bízhattunk valami hasonlóban tőle, ugyanis ő volt az első cserénk, de jött Philippe Rommens is, előbbi Ben Romdhane-t, utóbbi Abu Fanit váltotta. Rögtön ezt követően Dibusznak kellett védenie egy kapura tartó hazai szabadrúgást, Ljujics kísérletét, a 76. percben pedig Brodic lövése suhant el a kapunk mellett. A hajrára érkezett Matheus Saldanha és Alekszandar Pesics Zachariassen és Varga helyére. Nem sokkal később Maiga lövését blokkolták. A 87. percben Brodic fejelt kapura, Dibusz nagyot védett. A hosszabbítás utolsó pillanataiban Ramírez lőtt, de Horváth belevetődött a labda útjába. Az újabb sarokrúgás már nem volt veszélyes.
Együttesünk tehát szezonbeli negyedik döntetlenjét játszotta. Folytatás december 5-én a DVSC otthonában.
Férfi labdarúgás
OTP Bank Liga, 15. forduló
Újpest FC – FTC 0-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 10.273 néző. V.: Berke
Újpest: Piscitelli – Fiola, Nunes, Duarte, Kobouri (Gergényi, 90+2.) – Onovo (Lacoux, a szünetben), Tajti (Geiger, 69.) – Horváth K., Ljujics (Mucsányi, 73.), Dénes (Dékei, 90+2.) – Brodic
Vezetőedző: Bartosz Grzelak
FTC: Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez – Abu Fani (Rommens, 64.), Maiga – Ben Romdhane (Kehinde, 64.), Zachariassen (Saldanha, 78.), Traoré – Varga B. (Pesics, 78.)
Vezetőedző: Pascal Jansen
Sárga lapok: Fiola (14.), Banai (14., a kispadról), Onovo (22.), Ljujics (38.), illetve Maiga (32.), Makreckis (37.), Ben Romdhane (63.), Pesics (84.)
Gól: -
Dibusz Dénes, Lisztes Krisztián, Hajnal Tamás 17.40-től élő videós podcastban a FradiMédia YouTube-csatornán!
Robbie Keane mondta el várakozásait a Paks elleni bajnoki előtt.
Olimpikon sprinterünk, Molnár Attila a Plzen legyőzése után találkozott futballcsapatunk gólkirályával.
A 18 esztendős Guilherme Henrique és a 19 éves Olalekan Ibrahim is az FTC-ben folytatja pályafutását.
Meccsnapi akciónk keretében ezúttal igényes edzőtáskánkat szerezhetik be nagy kedvezménnyel.
Február 16-án, vasárnap a Paks elleni bajnokink előtt is megnézhetik országjáró járművünket.
A vasárnapi bajnokin sokféle nyeremény, élmény várja szurkolóinkat.
Védőnk az idény végéig szerepel a lila-fehér együttesben.