2019. szeptember 3.
Gerát a szlovákok, Hajnalt a montenegróiak felejtenék
Mindig Fradi-kötödésű játékosok találtak be Montenegró és Szlovákia ellen!

Mint ismert, labdarúgócsapatunk négy magyar játékosa is meghívót kapott a nemzeti válogatottba, amely szeptember 5-én, csütörtökön Montenegró ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd szeptember 9-én, hétfőn Szlovákia ellen csap össze Eb-selejtezőn a Groupama Arénában. A négy játékosunk: Lovrencsics Gergő, Varga Roland, Dibusz Dénes és az először beválogatott Sigér Dávid.

Fradista alapemberek

A Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő az utóbbi években a válogatottnál is alapemberré vált. Az elmúlt öt tétmérkőzésünk során minden alkalommal a kezdő tizenegyben szerepelt, sőt, végig is játszotta ezeket a találkozókat – Wales, Azerbajdzsán, Horvátország, Szlovákia és Finnország ellen. Ennél csak három kerettagnak van hosszabb sorozata, az évek óta Bundesligában szereplő Orbán Willi és Szalai Ádám kettősnek, valamint egykori középpályásunknak, a már Angliában futballozó Nagy Ádámnak.

Marco Rossi szövetségi kapitány Varga Roland játékára is számított többször a legutóbbi selejtezőkön: a horvátok elleni diadal alkalmával 51 percet játszott, és júniusban nagyon veszélyesen, jól szállt be Wales ellen is.

Középpályásunk, Sigér Dávid a Bajnokok Ligája-, valamint az Európa Liga-selejtezőkön bizonyította, hogy komoly tétmeccseken is lehet rá számítani. Ráadásul úgy néz ki, hogy több fontos válogatott csapattársa sérüléssel bajlódik, hiszen Nagy Ádám bevetése még nem biztos a bokasérülése miatt, illetve Pátkai Máté is kihagyta a hétfői edzést Telkiben. Amennyiben Sigér játéklehetőséget kap, úgy ő lehet a Fradi 168. magyar válogatott labdarúgója.

Szép fradista emlékek

A magyar válogatott összesen öt gólt szerzett minden mérkőzést tekintve Montenegró és Szlovákia ellen. Érdekesség, hogy mind az öt találatot Ferencvároshoz köthető labdarúgó jegyezte!
2007. március 24-én játszottunk először a montenegróiak ellen, amelyen kikaptunk 2-1-re. A gólunkat jelenlegi labdarúgónk, Priskin Tamás szerezte, igaz, ő akkoriban az angol Watfordnál futballozott. Másfél évvel később, augusztus 20-án találkoztunk velük ismét, ekkor 3-3-as döntetlennel végeztünk, Priskin ismét betalált, mellette az FTC-nél jelenleg sportmenedzserként dolgozó Hajnal Tamás lőtt két gólt. Hajnal épp azon a nyáron igazolt a Borussia Dortmunda.

A szlovákok ellen eddig csupán egyszer sikerült eredményesnek lennünk. Az egyetlen gólszerzőnk pedig nem más, mint klubunk korábbi legendás játékosa, Gera Zoltán. Ő akkor még a Fulham kötelékébe tartozott, de előtte és utána is rendkívül sikeres volt egyesületünkkel.

Veretlen sorozat a Groupama Arénában

Habár a csoportbeli első helyezésünk remek, természetesen nem dőlhetünk hátra. Úgy vezetünk három ponttal Szlovákia és Horvátország előtt, hogy ellenfeleink eggyel kevesebb meccset játszottak nálunk. Azonban, ha hétfőn sikerül fenntartani sorozatunkat, mely szerint az utóbbi öt hazai összecsapásunk alkalmával mindig győztünk, úgy még egy lépéssel közelebb kerülhetünk álmunkhoz, a 2020-as Európa-bajnoki szerepléshez.

Borítókép: magyarfutball.hu (Magyarország–Montenegró)

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin