Július elsejétől Gera Zoltán irányítja a magyar U21-es labdarúgó-válogatottat – a hírt a Magyar Labdarúgó Szövetség közölte hivatalos honlapján. Az is kiderült, hogy a magyar felnőtt nemzeti csapat november 15-én, az új Puskás Aréna nyitómérkőzésén, a 2020-as Eb egyik helyszínén Uruguay válogatottját látja vendégül, és ezen a találkozón köszön el hivatalosan is a szurkolóktól a már korábban visszavonult Gera.
A világranglista 6. helyén tartózkodó uruguayi együttes, amelyben olyan sztárok is szerepelnek, mint Luis Suarez (FC Barcelona) vagy Edinson Cavani (PSG), jelentős múlttal rendelkezik, hiszen 1930-ban és 1950-ben megnyerte a világbajnokságot, 1924-ben és 1928-ban pedig egymás után kétszer zsinórban lett olimpiai aranyérmes.
A kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatott számos emlékezetes összecsapást vívott különböző dél-amerikai ellenfelekkel szemben, de összesen csak háromszor, hazai pályán pedig mindössze egyetlen egyszer, 1962-ben játszott Uruguay ellen. Emlékezetes, hogy az utóbbi találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.
A november 15-én rendezendő összecsapás helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő új Puskás Aréna lesz, ezzel a találkozóval nyitja meg kapuit Európa, és a világ egyik legmodernebb, 68 ezer néző befogadására alkalmas létesítménye, amely a 2020-as Európa-bajnokság alkalmával négy találkozónak ad majd otthont.
Egyben búcsúmérkőzés is lesz a nyitó mérkőzés. Gera Zoltán, az elmúlt évek kiemelkedő hazai labdarúgója (97 válogatott mérkőzésen 26 gól) tavaly egy sérülést követően egyik napról a másikra volt kénytelen abbahagyni sikeres pályafutását. Ennek része volt magyar bajnoki címek és Magyar Kupa-sikerek mellett a 2010-es Európa Liga döntője a Fulhammel, vagy a 2016-os Eb, amelyen a torna legszebb gólját szerezte a későbbi győztes Portugália ellen.
A Fradi legendájától az FTC és az MLSZ a szurkolókkal közösen búcsúzik el ezen a mérkőzésen. Gera július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését. Mivel a feladatkör teljes embert kíván, Gera Zoltán megállapodott a vezetőséggel, hogy egyelőre távozik a zöld-fehérek szakmai stábjából. Egyidejűleg az A válogatottban, Marco Rossi mellett is folyamatosan csökkentik feladatait a szezon végéig, hogy minél hamarabb száz százalékosan az U21-es korosztályra koncentrálhasson.
„Nagy megtiszteltetés, hogy a jövő szempontjából talán legizgalmasabb korosztállyal foglalkozhatok vezetőedzőként, és külön motiváció mindannyiunknak, hogy 2021-ben a szlovénokkal közösen mi rendezzük az első 16 csapatos Eb-t. Büszke vagyok a Ferencvárosnál végzett munkámra is, amelyet fájó szívvel hagyok abba. Mint elmondtam a klub vezetőinek is, nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam, sokat tanultam az elmúlt időszakban, és örülök neki, hogy együtt ünnepelhettük a klub 30. bajnoki címét. Mostantól pedig minden erőmmel az U21-es válogatott eredményességéért dolgozom. Nagy köszönettel tartozom az A-válogatott stábjának és játékosainak, mert rengeteget tanultam mindannyiuktól az együtt töltött idő alatt, amiért nagyon hálás vagyok nekik" – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.