2021. augusztus 24.
Az EL csoportkörébe jutottunk!
6-4-es összesítéssel zártunk a Young Boys ellen, az Európa Liga csoportkörében folytatjuk.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Young Boys otthonában elért 3-2-es vereség után ezúttal hazai pályán fogadta a svájci bajnokot. A Bajnokok Ligája csoportkörös szereplésről döntő második, utolsó találkozón Peter Stöger a Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Somália, Zachariassen – Uzuni, Boli, R. Mmaee tizenegynek szavazott bizalmat.

I. félidő

A svájciak kezdték a találkozót, és az első nagy helyzet is hozzájuk volt köthető: Wingo lába mellett Ngamaleu lőtte el a labdát, de Dibusz védett. A szöglet után Zesiger fejelt a kapunkba (0-1). A gól után a mieink feljebb tolták soraikat és lassú építkezéssel próbálták átjátszani a Young Boys védelmét.

A 11. percig kellett várni az első helyzetünkre, amikor Wingo egy szép testcsel után indult meg a jobb szélen, majd ívelt középre, ahol érkezett Ryan Mmaee, de a marokkói fejese nem találta el a kaput. Egy perccel később Uzuni szabadrúgása után Zachariassen próbálkozott fejjel, de von Ballmoos védett.

A 18. percben megtört a jég: Ryan Mmaee kevergetett a bal oldalon, majd lágyan ívelt középre, a kapus még beleütött, de a labda pont Wingo elé került, aki közelről a kapuba lőtt (1-1). Amerikai védőnknek ez volt az első gólja klubunk színeiben. A 23. percben egy egyéni megmozdulásból veszélyeztettek a vendégek, de a lövés a kapufát találta el, maradt az 1-1.

A 27. percben Civic lőtte középre a labdát, Bolit kereste, itt még sikerült szögletre mentenie a svájci védelemnek, de Uzuni sarokrúgása után Ryan Mmaee emelkedett a legmagasabbra és bólintott a kapuba (2-1), nálunk volt az előny! A folytatásban próbált magasabb fokozatra kapcsolni a vendég együttes, de egy-egy távoli lövést leszámítva nem jutottak a kapunk előterébe, védelmünk remekül állta a sarat.

Az első félidőben újabb gól már nem született, így 2-1-es előnnyel vonultunk a pihenőre.

II. félidő

Egyik vezetőedző sem változtatott a szünetben, ugyanaz a 22 játékos maradt a pályán.

Az elsőhöz hasonlóan a második játékrészt is intenzívebben kezdte a Young Boys. Az 56. percben egy baloldali támadás után Fassnacht egyenlített (2-2).

A 62. percben cserélt a Young Boys: Sierro helyett Aebischer érkezett. Alig egy perccel egy szép kiugratás után került helyzetbe a vendég együttes, de előbb a kapufát találták, majd az ismétlésnél a gólvonalon blokkoltunk, majd újabb egy perccel később Laidouni megkapta második sárga lapját, így középpályásunk idő előtt hagyta el a pályát.

A 70. percben Wingo volt szabálytalan a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Még ebben a percben változtattunk: Boli helyét Zubkov vette át. A tizenegyeshez Siebatcheu állt oda, de Dibusz hatalmas bravúrral védte a jobb alsóba tartó lövést.

A 76. percben cseréltünk: Zachariassen hagyta el a pályát, érkezett Loncar. Nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt egy eladott labda után veszélyeztetett a Young Boys, de a közeli kísérlet nem találta el a kaput.

A 85. percben kettőt cseréltek a vendégek: Eliat Lauper, Siebatcheut Mambimbi váltotta. Pillanatokkal később Peter Stöger is változtatott: Somália helyett Mak érkezett.

Két perccel a rendes játékidő vége előtt Mak ívelt középre, Mmaee fölött elszállt a labda, ez kissé megtréfálta von Ballmoost, aki elsőre nem tudta megfogni, de aztán gyorsan javított.

A hosszabbításban még Mambimbi révén betalált a Young Boys, 6-4-es összesítéssel zártuk a párharcot, így az EL csoportkörébe jutottunk.

Az Európa Liga csoportbeosztását augusztus 27-én, pénteken 12.00-tól sorsolják.

Férfi labdarúgás, Bajnokok Ligája, rájátszás, 2. mérkőzés
FTC – Young Boys 2-3 (2-1)
Budapest, Ferencváros Stadion

FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Somália (Mak, 86.), Zachariassen (Loncar, 76.) – Uzuni, Boli (Zubkov, 71.), R. Mmaee
Vezetőedző: Peter Stöger

Young Boys: von Ballmoos – Maceiras, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht, Sierro (Aebischer, 63.), Martins, Ngamaleu – Elia (Lauper, 85.), Siebatcheu (Mambimbi, 85.)
Vezetőedző: David Wagner

Sárga lapok: Zachariassen (31.), Laidouni (58.), illetve Martins (66.)

Piros lap: Laidouni (64.)

Továbbjutott: 6-4-es összesítéssel a Young Boys. 

Gólok: Wingo (18.), R. Mmaee (27.) illetve Zesiger (5.), Fassnacht (56.), Mambimbi (93.)

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin