2022. január 18.
Fortune olyan játékos, aki illik a játékstílusunkhoz
Hajnal Tamás szerint új csatárunk egy kivételes, céltudatos játékos, akiben nagy potenciál rejlik.

Amint arról beszámoltunk, harminckétszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerződtette a 23 éves nigériai támadót, Fortune Basseyt. Friss igazolásunk bemutatkozó videónkban elmondta, hogy Hajnal Tamás már egy ideje figyelemmel kísérte játékát. Arról, hogy végül miért Basseyre esett a választás, sportigazgatónkat kérdeztük.

- Hosszú ideje figyeltük már Fortune játékát – kezdte Hajnal Tamás. – Már akkor is feltűntek a képességei, amikor még a másodosztályban játszott. Ebben a szezonban, amikor már az élvonalban játszott, ez a figyelem még intenzívebbé vált. Az itt mutatott teljesítményével pedig végképp meggyőzött minket, hogy fontos erősítés lehet a klub számára.

Ezt követően sportigazgatónk kifejtette, hogy Fortune egy igazán sokoldalú játékos, aki nem egy tipikus kilences, hiszen több poszton is bevethető. Hajnal Tamás azt is hozzátette, hogy a 23 éves támadó kivételes képességei mellett passzol a Ferencváros stílusához, és bíznak benne, hogy itt ki tudja használni a benne rejlő potenciált.

A 2021/22-es szezonban a cseh bajnokságban kilenc gólt szerzett, ezzel pedig bejelentkezett a cseh gólkirályi címre is.

- A cseh bajnokság sokkal fizikálisabb, mint a magyar, ráadásul jól védekező csapatok szerepelnek az élvonalban – folytatta Hajnal Tamás. - Fortune egy olyan együttesben játszott, amely statisztikailag kevesebbet támadott, és mégis kilenc gólt szerzett. Egy céltudatos játékosról van szó, aki igyekszik minden alkalommal megragadni a kínálkozó helyzetet. Úgy gondoltuk, hogy ha egy kevesebbet támadó csapatban is ilyen hatékony tudott lenni, akkor egy jóval dominálóbb együttesben még eredményesebb lehet.

Sportigazgatónk elmondása szerint a két nagy prágai klub is szerette volna megszerezni a 23 éves nigériai támadót, aki mégis minket választott. De vajon, hogy sikerült meggyőzni, hogy Budapestre tegye át székhelyét?

- Az FTC történelme, tradíciója és a közelmúltban elért eredményei alapján vonzó klub lett olyan játékosok számára, akiknek a Ferencváros egy újabb lépést jelent a karrierjükben. Elmondtuk neki, hogy milyen céljaink vannak évről évre, hogy itt címekért, a nemzetközi kupaszereplésért játszhat. Ez egy olyan közeg, ami jó hatással lehet a fejlődésére, rendkívül boldogok vagyunk, hogy minket választott.

A gólérzékeny támadó még nem mutatkozhatott be a nigériai válogatottban, amely a jelenleg is zajló 33. Afrikai Nemzetek Kupájában két mérkőzés után bebiztosította helyét az egyenes kiesés szakaszban. Arra voltunk kíváncsiak, hogy fiatal játékosunknak mennyi esélye lehet a válogatottbéli debütálásra.

- Az utóbbi időben több alkalommal is láthattuk, hogy jó teljesítménnyel a Ferencvárosból is kiharcolható a szereplés a válogatottban. Elég csak a Mmaee-testvérekre gondolni, akik már korábban is megfordultak a nemzeti csapatban, de a Fradiban mutatott játékuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is számítanak rájuk. Ellenben Laidouni és Tokmac tőlünk került be hazájának válogatottjába, előbbi pedig jelenleg is az Afrika-kupán szerepel. Nagy motiváció Fortune számára, hogy góljaival és eredményes szereplésével kivívja ezt az elismerést.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin