Amint arról korábban beszámoltunk, az FTC férfi labdarúgócsapatának Spanyolországba utazó 32 fős keretében ott van a felnőttek között már többször pályára lépett Gruber Zsombor, Kaján Norbert és Tóth Alex, de a csapattal tartott Cartagenába Radnóti Dániel, Lakatos Csongor és Szabó Szilárd is. Hat fiatal, akik a Ferencváros 35-szörös magyar bajnok labdarúgócsapatának következő generációját jelentik.
- Nagyon jó érzés, hogy a csapat tagja vagyok, így már más eljönni egy edzőtáborba, de ettől függetlenül rengeteget kell dolgozni, hogy ezután is részese legyél mindennek, ami körülveszi a Fradit – kezdte Kaján Norbert, aki 2024 őszén a Dinamo Kijev elleni 4-0-s győzelem alkalmával az európai kupaporondon is bemutatkozott. – A pályán természetesen ugyanúgy kell küzdeni, mint eddig bármikor, de mentálisan nagyon sokat segít, hogy már nem ez az első alkalom, hogy elutazhattam a csapattal. Állok elébe mindennek, ami szembe jön!
- Vártam már ezt az edzőtábort, hiszen volt egy hosszabb szünetünk, de akkor is volt mit csinálnunk otthon – kezdte Gruber Zsombor. – Kedden érkezett meg az új edző, próbáljuk elsajátítani, amit látni szeretne tőlünk. Annyi már most elmondható, hogy nagyon kemény edzések vannak, de egy edzőtábornak erről kell szólnia. Mindenki komolyan veszi a munkát, azzal, hogy új edzőnk lett, mindenkiben ott van a bizonyítási vágy. Két edzésünk van minden nap, oda kell tennünk magunkat – zárta gondolatait támadónk, aki a DVSC ellen szépségdíjas gólt lőtt, gólpasszt adott az UEFA Európa Ligában, majd a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy ehhez a nagyszerű klubhoz, a Ferencvároshoz tartozhatunk, ott lehetünk a keretben és részt vehetünk a csapat életében. Minden edzésen látszik, hogy motiváltak vagyunk, ez könnyen észrevehető már a labdaérintésekből is. Meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek! Én is szeretnék bizonyítani, a legjobb formámat akarom nyújtani. Az edzések intenzitását, a pályák minőségét ki kell emelni, nagyszerű környezetben készülhetünk a tavaszi idényre – mondta Tóth Alex.
- Szerencsére ez már nem az első alkalom, hogy edzőtáborba utazhattam a felnőtt csapattal, de mint mindig, ezúttal is nagyszerű érzés itt lenni. Egyre magabiztosabban érzem magam – mondta Radnóti Dániel.
- Hihetetlen, hogy itt lehetek a csapattal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem minden pillanatát. Nagyon sokat lehet itt tanulni, és ehhez igyekszem megragadni minden egyes alkalmat. Az edzések kemények, alaposan meg vagyunk dolgoztatva. Az új vezetőedző érkezésével sokkal dinamikusabb, sokkal intenzívebb lett minden egyes gyakorlat, mindenki szeretné megmutatni, mire képes – mondta Szabó Szilárd.
- Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy eljöhettem az első csapattal, nekem ez az első alkalom, hogy velük utazhattam – kezdte Lakatos Csongor. – Minden pillanatot szeretnék kihasználni. Jól fogadott a csapat, mindenki rendes és nagyon segítőkész, ha bármi kérdésem van, akkor nyugodtan fordulhatok hozzájuk. A társak folyamatosan bíztatnak, én pedig hiszek abban, hogy fel tudom venni a tempót és a versenyt – mondta Lakatos Csongor, aki a 2024/25-ös szezonban 16 tétmérkőzésen volt tagja az FTC II kezdőcsapatának az NB III-ban, míg egy alkalommal az U19-es csapatban is szóhoz jutott.
Sportpszichiáterünkkel, dr. Kárpáti Róberttel beszélgettünk Robbie Keane érkezésének hatásairól.
Dán védőnk, Stefan Gartenmann először jár edzőtáborban, így őt kértük meg, mutassa meg a szobáját - VIDEÓ
Január 7-én, kedden délután tartotta első edzését labdarúgócsapatunk új vezetőedzője.
Robbie Keane első találkozása a csapattal és a szakmai stábbal – VIDEÓ!
Komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy Robbie Keane lett az FTC vezetőedzője.
Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes szerint minden adott a tökéletes felkészüléshez a spanyol edzőtáborban – VIDEÓ
Robbie Keane megfogadta Sir Alex Ferguson tanácsát és Gerával is találkozna – VIDEÓ!
Zachariassen elmondta, családjával és barátaival töltődött fel, de a tavaszi szezon céljai is szóba kerültek.