2023. január 31.
Fiatal dán támadóval erősítünk a holland élvonalból
A korábban az olasz sztárcsapatot, a Juventust is megjárt Nikolai Baden Frederiksen aláírt klubunkhoz.

Január 31-én, kedden hivatalossá vált, hogy megszereztük a holland élvonalbeli Vitesse dán utánpótlás-válogatott támadóját, Nikolai Baden Frederiksent, vagyis Mats Knoester után ismét az Eredivisie-ből érkezett játékos klubunkhoz.

Bemutatás:

Nikolai Baden Frederiksen 2000. május 18-án született a dániai Odense városában. A 22 éves támadó 2015-ben a Naesby BK U19-ből került a FCN Youth-hoz, majd 2017 januárjában a Nordsjaell U19-es csapata következett. 2018 nyarán aztán jött a nagy váltás, hiszen Frederiksen a Juventus U19-es csapatához került, nem sokkal később már az olasz sztárcsapat második csapatában találta magát, ahol 15 meccsen négyszer volt eredményes. 

2020 januárjában a torinóiak kölcsönadták a fiatal csatárt a holland Fortuna Sittardnak, majd szintén kölcsönben az osztrák WSG Tirol következett, ahol letette a névjegyét, hiszen abban az idényben 32 találkozón 18 gólt és négy gólpasszt ért el, amivel az osztrák Bundesliga góllövőlistáján a második helyen végzett, olyan nagy neveket megelőzve, mint a ma már a Borussia Dortmundot erősítő Karim Adeyemi, vagy az angol Leicester City-ben játszó Patson Daka.

A remek osztrák szezon után a Juventus eladta Frederiksent a holland élvonalbeli Vitesse-nek 2021 júliusában. Első németalföldi szezonjában minden meccset figyelembe véve 44 találkozón 11-szer volt eredményes, valamint volt három előkészítése is, míg a jelenleg is futó évadban két gólt szerzett. 

A középcsatár hazája utánpótlás-válogatottjait is végigjárta az U16-tól egészen az U21-ig. Összesen 34-szer viselte a dán nemzeti mezt, és 11-szer talált az ellenfelek kapujába. A 2021-es magyar-szlovén rendezésű U21-es Európa-bajnokságon csapatával megnyerte a csoportját a franciák, az oroszok és az izlandiak előtt, míg a negyeddöntőben csak büntetőkkel maradt alul a későbbi győztes németek ellen.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin