![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint ismert, 32-szeres magyar bajnok futballcsapatunk 3-1-re nyert Pristinában a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.
Nem sokkal a mérkőzésünk után ért véget a Linfield-Zalgiris Vilnius párharc második mérkőzése, amelyen ismét a litvánok nyertek, ezúttal 2-1-re, így összesítésben 5-2-vel, kettős sikerrel kvalifikálták magukat a következő körbe.
Így eldőlt, hogy a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének 2. fordulójában a litván bajnokkal játszunk. Az első meccset ezúttal is hazai pályán, a Groupama Arénában játsszuk július 20-án, kedden 20 órától. A visszavágót egy héttel később, július 27-én rendezik, a találkozó pontos időpontját később jelölik ki.
Így értékelte a mesterhármast szerző Myrto Uzuni a Prishtina legyőzését.
Vezetőedzőnk tudja, miért alakított ki sok helyzetet az ellenfél, de erre gyorsan megtaláltuk az ellenszert.
Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re nyertünk Koszóvóban a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján.
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.