2020. június 30.
Ezért a Fradi ikonja Leo - megható gesztussal búcsúzott
A Ferencváros első csapatától búcsúzó Leandro de Almeida nemes gesztussal lepte meg kapusunkat.

A kupa a magasban, a megérdemelt aranyérmek a Fradi-labdarúgók nyakában - erről, illetve a közös ünneplésről marad emlékezetes a szombati, Mezőkövesd elleni mérkőzésünket követő Fradi Fieszta 2020.

A fieszta részeként az ünnepélyes díjátadó után futballistáink bajnokcsapatos sálat helyeztek el Albert Flórián stadion-főépület előtt található szobrának nyakába. Talán nem is véletlen, hogy a nagy előd emlékműve alatt játszódott az este egyik legmeghatóbb jelenete is. Történt, hogy mivel Szécsi Gergő az NB I-ben nem lépett pályára, ezért első körben nem jutott számára az MLSZ-től kapott érmekből, Leandro figyelmét azonban ez nem kerülte el…

- Sigivel éppen megragadtuk a serleget és elindultunk vissza a stadionba, amikor egyszer csak Leo odalépett hozzám azzal, hogy szeretné nekem adni az aranyérmét, mert szerinte én is megérdemlem és sokat tettem a csapatért. Meglepődni sem volt időm, máris a nyakamba akasztotta azt - kezdte Szécsi Gergő, aki a 2019/2020-as szezon kezdetén igazolt a Fradiba. - Tudtam, hogy neki a legutóbbi volt az utolsó szezonja az élvonalbeli csapatnál, így profi pályafutása utolsó érmét adta nekem, ezért szerettem volna azonnal visszaadni, de nem engedte, azt mondta, nagyon megbántom, ha nem fogadom el. Tulajdonképpen nem volt más választásom.

Ez az arany így duplán értékes számomra, Leo pedig bár fantasztikus dolgokat művelt a pályafutása során, ha lehetséges, minden pályán mutatott tettét felülmúlta azzal, amit tett.

A 31 esztendős, 2019 júniusában szerződtetett kapus azt tervezi, hogy a Leótól kapott érmet, egy kapusmezt és egy bajnokcsapatos sálat bekereteztet majd, már csak a méltó helyett kell megtalálnia az otthonában. Hozzátette: óriási élmény számára, hogy a címvédő bajnokcsapat munkáját segíthette a mindennapokban, és sokat fejlődött az utóbbi egy évben, ráadásul új barátokat is szerzett a Fradinál.

A játékos-pályafutását a 2020/2021-es idénytől az NB III-ban szereplő tartalékcsapatunkban folytató Leandro korábban elmondta: az érmeit az édesanyja gyűjti Brazíliában, így várhatóan a 2019/2020-as szezon aranyérme is „hazatér” majd, ám az élet és Leo rendkívüli figyelmessége átírta a terveket.  

Cikkajánló

Testközelből a bajnokcsapat ünneplése - VIDEÓ

Tűzijáték-show, önfeledt ünneplés – ilyen volt a Fradi Fieszta 2020!

Leandro: „Mindenkit egyesével megölelnék”

Leandro de Almeida úgy érzi, tökéletes búcsún van túl.

Tartalékcsapatot indítunk a harmadosztályban!

A szakmai munkát férfi labdarúgócsapatunk másodedzője, Máté Csaba felügyeli majd, de Leandro is segít neki.

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin