2019. szeptember 18.
„Ez a hab a tortán, de nem csak futballozgatni jöttünk”
Középpályásunkkal, Sigér Dáviddal már Barcelonában beszélgettünk az UEFA Europa League-ről.

Labdarúgócsapatunk 15 év után játszhat újra csoportkörös mérkőzést az európai kupaporondon, csütörtökön az Espanyol otthonában kezdi meg az UEL küzdelmeit. Sigér Dávidot arról kérdeztük, hogy milyen a csapat hangulata az első mérkőzés előtt.

- Felemelő hangulatban készültünk, az edzésen sem érzek a csapaton nyomást, nem is kell senkinek éreznie ezt. Óriási lehetőségként kell ezt felfogni, hogy ilyen körülmények között, ilyen színvonalon, ilyen ellenfelekkel szemben léphetünk pályára. Rögtön a kezdés sem mindennapi, hiszen Barcelonában vagyunk, egy topligás csapat ellen játszhatunk. Úgy kell megélni minden egyes pillanatot, hogy ez szenzációs, és nagyon hálásnak érezhetjük magunkat, hogy itt lehetünk - mondta Sigér Dávid.

Középpályásunk szerint azzal, hogy eljutottunk idáig, a fő célt már elértük, az az eufória, amit a csoportkörbe jutással elértünk, már lecsengett.

- Inkább azt érzem, hogy már mindenkinek azon is jár az esze, hogy hogyan oldjuk meg ezt a kettős meccsterhelést, ezeket az európai meccseket pedig mindig csak önfeledten várhatjuk. Olyan, mintha ez lenne a hab a tortán, de azért természetesen nem úgy megyünk ki a pályára, hogy futballozgatunk, aztán majd lesz valami… Emelkedett, ünnepi hangulatban kell játszanunk, mert ez mindenképpen ilyen lesz.

Sigér Dávidot az új labdával kapcsolatban is kérdeztük, az UEFA Europa League versenysorozat számára ugyanis a Molten biztosítja a labdát, amellyel az előző napok edzésein már megismerkedhettek játékosaink.

- Az első labdaérintéseket követően, és miután beszélgettünk a többiekkel, azt mondom, jónak tűnik. Őszintén megmondom, korábban sosem játszottam ezzel a márkával, de elsőre azt mondom, semmi probléma nem lesz vele.

Nézze meg az utazásról készült legjobb fotókat ITT, illetve az exkluzív felvételeket tartalmazó videófelvételeket ITT!

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin