„Emlékszel rá?” címmel 2020 tavaszán a FradiMédia új rovatot indított, amelyben időről időre olyan korábbi Fradi-labdarúgókat keresünk meg, akikről az utóbbi időszakban kevesebbet hallottunk. Nem is biztos, hogy minden drukkerünk kapásból rávágja, melyik együttesben szerepelt az adott futballista, mégis, egy-egy ominózus pillanat, gól, mérkőzés, beszólás vagy esemény miatt érdemes feleleveníteni a karrierjét, beszélgetni vele az akkori Fradiról és arról, mit is csinál napjainkban. Így beszélgettünk a tavalyi évben Kardos Ernővel, Paul Shaw-val és Aleksandar Joviccsal is.

Legfrissebb nagyinterjúnk alanya az a Touati Meziane, aki a polgárháború miatt hagyta el hazáját, Algériát, állatorvosi diplomával a zsebében, amatőr labdarúgóként igazolt Tiszakécskére, tökéletesen megtanult magyarul, majd hirtelenjében már abban a Fradiban találta magát, amely az előző szezonban bajnok lett és a Bajnokok Ligájában is csodás pillanatokat okozott. Touati Mezianéval az algériai és magyarországi hasonlóságokról, haltenyésztésről, az 1990-es évek Fradi-öltözőjéről, az edző Simon Tiborról, az algériai polgárháborúról, a mai csapatról, a szintén algériai származású Aissa Laidouniról is beszélgettünk, de szóba került egy másik, sokak által talán már el is feledett Fradi-játékos is.

- Algéria fővárosában, Algírban sikerült telefonon utolérnünk. Néhány napja pedig tökéletes magyarsággal megírt üzenetben jelezted, hogy örömmel adsz interjút a FradiMédiának. Nem felejtettél semmit a magyarból?

- Hál’ Istennek, a nyelv továbbra is jól megy - kezdte a fradi.hu-nak adott interjúját Touati Meziane. - Igaz, nagyon nehéz, de beleszerettem, miközben megtanultam. Ráadásul gyakorolni is tudom folyamatosan, mert a munkámnak köszönhetően képviselek néhány magyar céget Algériában, velük pedig magyarul beszélek.

- Itthon is lehetett olvasni róla, hogy elsősorban haltenyésztéssel foglalkoztál az elmúlt években. Most is ezzel telnek a mindennapjaid?

- Igen, továbbra is állatorvosi területen dolgozom. Van egy állatklinika Algírban, amelyet a feleségem vezet, ott is szoktam segíteni. Emellett van egy cégem, amely állattenyésztéssel, az állatgyógyászattal foglalkozik. Mielőtt 1995-ben Magyarországra igazoltam volna, állatorvosi diplomát szereztem Algírban. Ezt a világot ismertem, szerettem, így ide tértem vissza. Miután abbahagytam a focit, elvégeztem egy továbbképzést Szarvason a halkutató intézetben. Algériában pedig volt egy halfejlesztési program halkeltetésekre. A technológiát a magyaroktól vittem, a diákok így tudtak halat szaporítani, ivadékokat nevelni, ennek pedig nagy sikere lett itt. De magyar cégeket, például a Bábolnát is én képviselem Algírban.

- A focitól mára teljesen eltávolodtál?

- A játékos-pályafutásom után edzői diplomát is szereztem, Magyarországon a D-licencet, majd Algériában a C-t és a B-t. El is kezdtem edzősködni kisebb gyerekekkel, de aztán nem maradt rá elég időm, így az elmúlt években kicsit eltávolodtam a labdarúgástól. Igaz, 2-3 évvel ezelőtt egy első osztályú csapatot Magyarországra vittem edzőtáboroztatni. 50 éves múltam, hiányzik nagyon a labda, ezért gondolkodom is azon, hogyan tudnék ismét közelebb kerülni a focihoz.

„TISZAKÉCSKÉN IS OLYAN VOLT, MINTHA OTTHON LENNÉK"

- Milyen volt a gyermekkorod Algériában, és mennyire változott meg az életed az 1990-es évek elején, amikor polgárháború robbant ki.

- A 70-es, 80-as években nagyon jó volt Algériában élni, akkor az egy fiatal és gazdag országnak számított.

Aztán kezdődött a rendszerváltás, az egész világ megváltozott, nálunk kezdtek kialakulni az új pártok, ami miatt polgárháború indult. Itt mindig csak egyetlen erő vezette az országot, nem ismertük a demokráciát, a hirtelen megjelenő számtalan párt pedig ezekhez a sajnálatos eseményekhez vezettek.

Nagyon nehéz évekről beszélünk, de azokban az időkben én főként Magyarországon tartózkodtam. Most is két helyen élek, már 25 éve van letelepedési engedélyem Magyarországon is. Igaz, a vírus miatt, már majdnem egy éve nem tudtam odautazni. De amikor normális kerékvágásban megy minden, akkor általában félévet töltök itt és ott is.

- Nem lehetett könnyű a kilencvenes években, ilyen körülmények között otthon hagyni a családodat, sosem került szóba, hogy a szüleid is követnek téged ide?

- Nem, mert Algéria nagyon szép ország, és a polgárháború előtt tényleg remek volt ott élni. Nehéz lett volna a szüleim számára elhagyni a hazájukat. Inkább a fiatalabbak döntöttek úgy akkoriban, hogy máshol próbálják meg az életet. Természetesen nagyon aggódtam értük, 2-3 naponta hazatelefonáltam Algériába, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, majd bár én nem tudtam hazamenni, de a szüleim többször is meglátogattak engem. Amikor 2005-ben visszamentem, utána nősültem meg, így a feleségem algériai, és van már két lányunk is.

- 1995-ben kezdtél el Magyarországon futballozni, de ha minden igaz, már előtte is jártál nálunk. Hogyan keveredett egy algériai fiatal Magyarországra akkoriban?

- Algéria és Magyarország között nagyon jó volt a kapcsolat a szocialista blokkban, a Malév például közvetlen járatot indított Algír és Budapest között. Mivel magyarok is éltek nálunk, ezért amikor 1987-88-ban leérettségiztem, turistaként ellátogattam Magyarországra, és két hetet a Balatonnál töltöttem. Akkor, otthon már az algériai első osztályban játszottam. Aztán évekkel később a korábban kialakított barátságokon keresztül tértem vissza, immáron az egyetem után, Tiszakécskére.

- Mennyiben volt más az akkori Magyarország, mint az akkori Algéria. Nehéz volt beilleszkedni?

- Nem volt furcsa egyáltalán. Tiszakécskén éltem egy családnál, ott tanultam meg a nyelvet is. Úgy éreztem magam, mintha Algériában laknék, sosem gondoltam arra, hogy most külföldön élek. Nagyon hasonlított a családi élet, a kultúra, az, ahogyan a családtagok egymáshoz viszonyulnak.

- És a két ország focija mennyiben volt más?

- Mindig párhuzamba állítom a magyar és az algériai labdarúgást. Az 1980-as években mindkét nemzet szerepelt még a spanyolországi és a mexikói világbajnokságon. Aztán ugyanúgy elkezdett süllyedni a két ország futballja, amit szerintem a politikai változások is okoztak. Ahogy hallom, ma már Magyarországon is sok az akadémia, és sokat is invesztálnak a futballba. Nálunk ugyan nem ebbe az irányba indultak, mégis jó tud lenni az algériai futball, mert a válogatott játékosai mind külföldi, remek csapatokban játszanak.

„ALBERTET ÉS PUSKÁST ALGÉRIÁBAN IS MINDENKI ISMERI”

- A Fradi nevével mikor találkoztál először?

- A Ferencvárost nem kellett bemutatni, hiszen Albert Flórián és Puskás Ferenc nevét a világon mindenhol, így Algériában is ismerték. Ezért a Fradi és a Kispest híres klub itt is. Arról is hallottam, amikor Nacer (Nacer Bouchie, az FTC korábbi, algériai játékosa (1991) – a szerk.) a Fradiban játszott. Ő korábban gólkirály volt Algériában, és Franciaországban is futballozott. Amikor pedig elkezdtem Magyarországon, a Tiszakécskében játszani, a Fradi éppen a Bajnokok Ligájában szerepelt. A Real Madrid elleni mérkőzést a lelátóról néztem az Üllői úton. Akkor nem gondoltam volna, hogy a szezon végén én is csatlakozhatok a Fradihoz. 

- Ha már szóba került Nacer Bouchie, vele kapcsolatban vagy, tudod, hogy merre sodorta az élet?

- Nacer is Algírban van jelenleg, sportriporterként dolgozik. Élt Franciaországban, Párizsban is, de aztán hazatért. Veterán meccseken találkozunk is, az övé egy kicsit idősebb korosztály, mint az enyém, de követem a pályafutását.

- Visszatérve a te Fradi-kötődésedre, végül hogyan kerültél a klubhoz?

- 1996 telén a Tiszakécske a Fradival játszott edzőmérkőzést, aminek 9-1-es zöld-fehér győzelem lett a vége. Nagyon jó volt az a Ferencváros, az egyetlen gólt én szereztem, ráadásul nem is akárhogy, kicseleztem a védelmet, majd a kapust is, és úgy találtam be. A mérkőzés után Novák Dezsőék beszéltek velem, hogy szeretnék, ha odaigazolnék.

„EGYETEMISTAKÉNT MÉG CSAK HOBBIBÓL FOCIZTAM"

- Meglepődtél?

- Nagyon megtisztelő volt. Abban a félévben keményen dolgoztam, ezért tudtam, hogy magasabb szintre kerülhetek, de nem gondoltam, hogy a Fradiig is eljuthatok.

Bár már kiskoromtól kezdve rúgtam a labdát, Algériában egyetemistaként csak hobbiból fociztam, ezt követően döntöttem el, hogy profi akarok lenni.

Igaz, hogy az egyik legjobb algériai csapatban játszottam, de a bajnokság akkor teljesen amatőr volt, mindenki munka vagy iskola mellett játszott. Az egyetem miatt nem is tudtam túl sokat edzeni. Ezek után bekerülni a Fradiba igazán csodálatos érzés volt.

- Nagy nyomás volt a zsinórban két bajnokságot nyerő, az előző szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörét is megjárt Fradiba igazolni?

- Először inkább pluszmotivációt éreztem, hogy egy ilyen erős csapathoz kerülhetek. De aztán valóban egyre nagyobb lett a nyomás, hiszen három edzőváltás is történt rövid időn belül, új játékosként, ráadásul külföldiként ez nem volt túl ideális.

- Kik voltak, akik segíteni tudták a beilleszkedésedet az öltözőben?

- Simon Tibor volt az első, aki mellém állt, és nagyon sok önbizalmat adott, hamar közel került hozzám. De Limperger Zsolt is járt előtte külföldön, így vele is többet tudtam beszélgetni, Vincze Ottó a svájci időszaka miatt franciául is beszélt, mellettük Nicsenkóval, Szergej Kuznyecovval és azzal a Miriutával is jó barátságba kerültünk, akivel együtt laktam akkoriban. Jó kapcsolat alakult ki mindenkivel, azonban Novák Dezső néhány meccs után távozott, érkezett Varga Zoltán, az öltöző légköre megváltozott, egyre jobban éreztük magunkon a nyomást. A szezon végén újabb edzőváltás történt, érkezett Nyilasi, és bár úgy gondoltam előtte, hogy elmegyek, szerette volna, ha maradok még egy évet.

„SIMIVEL NEM LEHETETT CSAK ÁCSOROGNI"

- Simon Tibor később edződ is volt a BVSC-ben. Milyen trénerként emlékszel rá vissza?

- Valóban, ő vitt oda engem, hogy játsszak a csapatban, Tibi akkor játékosedzőként segítette az együttest.

Kiváló hangulat volt a klubnál, aki nem volt jó játékos, még az is jól focizott Simi irányítása alatt. Nála a szív előrébbvalónak számított, mint a technika, és nagyon sok meccset is nyertünk.

Kevés pénzből gazdálkodott az egyesület, én mellette akkor kezdtem az állatorvosi praxisomat, de Siminél nagyon lelkesen kellett dolgozni. Sokat beszélt a játékosokkal, mindenkivel külön-külön is leült, de az egész csapat előtt is sokat kommunikált. Nagyon jól tudta motiválni a játékosokat. Az volt nála a rendszer, hogy ha valaki csak 10 percet bír játszani, akkor annyit bír, de abban a 10 percben 100%-ot kell nyújtani. Simivel nem lehetett csak ácsorogni a pályán. Ritka játékos volt, amilyenre csak Angliában vagy Olaszországban találhattunk példát akkoriban.

- A labdarúgócsapat Sergei Rebrov vezetésével 25 év után jutott el ismét a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Követted a találkozókat?

- Persze, alig vártam a meccseket. A televízió Algériában is mindig adja a Barcelona és a Juventus mérkőzéseit, ebből a szempontból szerencse, hogy ilyen nagy csapatokat kapott a Fradi, de a Dinamo Kijev elleni összecsapást is néztem. Szerintem jól is szerepelt a csapat, tetszett az edző taktikája, és az, hogy lelkesen játszottak a fiúk, igaz, néhány meccsen talán nagyobb lett a gólkülönbség, mint ahogy a meccs képe mutatta. Nagyon örültem akkor is, amikor megszerezték a 30. és 31. bajnoki címet.

Aki a Fradi öltözőjének légkörét megtapasztalta, az csak szeretni tudja ezt a klubot, nem tudom elmondani, hogy miért, de ezt érzi az ember. 

- A csapatnak most is van egy algériai származású játékosa Aissa Laidouni személyében. Jobban figyelted az ő teljesítményét?

- Laidounihoz hasonlóan az algériai válogatott túlnyomó többsége külföldön született, ott is kezdett futballozni és játszani. Mivel a szövetség is szeretné megszerezni a legtöbb jó játékost, aki szóba kerülhet a válogatottnál, ezért Algériában, az újságokból minden ügyes futballistáról tudunk. Igaz, sokan vannak, akire a francia nemzeti csapat csap le, elég, ha Zinedine Zidane, Karim Benzema vagy Nabil Fekir példáját említem. Aissáról is írtak, hiszen ő is játszott Franciaországban, majd Romániába, nemrég pedig a Fradiba igazolt. És örülök, hogy jól is játszik a középpályán.

- Bár más korszakban voltál a Ferencváros labdarúgója, mégis lenne valami tanácsod azon külföldiek, akár algériaiak számára, akik eljutnak a Fradiba?

- Az én helyzetem annyiban valóban más volt, hogy amikor a legtöbb munkát kellett volna beletenni a labdarúgó-karrierbe, egy játékos 18 és 22 éves kora között, akkor én az egyetemmel foglalkoztam inkább. Nem is egy-egy tanácson múlik, hogy valakiből jó játékos lesz-e vagy sem, hanem azon, hogy mennyi munkát fektet bele. Amikor 20 évesen az algériai első osztályban játszottam, az egyik orosz edzőm nekem is azt mondta, hogy hagyjam abba az iskolát, mert csak így tudok elegendő mennyiségűt edzeni. Ha ugyanis megvan a tehetség és a technika, utána már csak az edzések döntenek arról, hogy jó játékos leszel-e vagy sem.

- A fradisták mindig örömmel hallanak egy-egy korábbi labdarúgóról, akiről az elmúlt időszakban kevesebbet tudhattak. Üzennél nekik valamit?

- A klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak is csak azt kívánhatom, hogy éljenek sokáig, legyenek minél sikeresebbek. Volt szerencsém olyan klasszisokat ismerni, mint Albert Flórián, Páncsics Miklós vagy Orosz Pál. Óriási nevek állnak a Fradi történelemkönyvében, ami azt is jelenti, hogy ezért a klubért igazán érdemes harcolni. Sok sikert az egész Fradi-családnak!

Budai László