„Emlékszel rá?” címmel nemrégiben új rovatot indítottunk. Olyan korábbi Fradi-labdarúgókat keresünk a múltból, akikről az utóbbi időszakban kevesebbet hallottunk. Nem is biztos, hogy minden drukkerünk kapásból rávágja, melyik együttesben szerepelt az adott futballista, mégis, egy-egy ominózus pillanat, gól, mérkőzés, beszólás vagy esemény miatt érdemes feleleveníteni a karrierjét, beszélgetni vele az akkori Fradiról és arról, hogyan telnek mostanában a napjai.

Kardos Ernő és Paul Shaw után most egy olyan labdarúgóval beszélgettünk, aki légiósként csupán három évet töltött el nálunk, az itt töltött korszakának csak az elején volt alapember, mégis a szurkolók egyik kedvence lett. Ő Aleksandar Jovic, akit ha eddig nem ismertek, ebből az interjúból megtudhatják, miért emlékezhetünk 16 évvel a távozását követően is jó szívvel rá.

- Nemrég ünnepelted a 48. születésnapodat, utólag is boldog születésnapot!
- Nagyon köszönöm!

- A Facebook-oldalunkon felköszöntöttünk, a poszthoz hozzá is szóltál. Sokat jelentett Neked ez a figyelmesség?
- Igen, nagyon jólesett. Tudod, miért? Több mint tizenhat év telt el azóta, hogy a Fradi játékosa voltam. Azóta sajnos nem sok mindenkivel tartom a kapcsolatot a klubból, ám amikor megláttam ezt a köszöntést, nagyon boldog lettem. Rengeteg szép emlékem van, csodálatos időszakot töltöttem Budapesten. A szurkolók nagyon szerettek, én is imádtam a klubot, nagyszerű csapatunk volt, a játékosokkal, a stábbal igazi családot alkottunk.

- Még mindig ilyen fontos helyet foglal el a szívedben a Ferencváros?
- Játszottam otthon, voltam légiós Görögországban, Németországban, de egyrészt az egyik leghosszabb időszakomat itt töltöttem el, másrészt sehol sem tapasztaltam olyat, mint a Fradinál. Bajnoki címet, kupát nyertem, és még most is bennem van az az érzés, hogy milyen energiákat kaptam a szurkolóktól, milyen atmoszféra volt abban a stadionban, amelyet nagyon szerettem. Néhány éve jártam az új stadionban is egy Újpest elleni derbin, fantasztikusan néz ki, és találkoztam a régi csapattársakkal, Gerával, Lipcseivel, Dragónerrel. Nagyon jó volt nosztalgiázni!

- Hogyan kerültél a Fradihoz? Ismerted előtte a klubot?
- Természetesen ismertem a Ferencvárost, csupán hároméves voltam, amikor a Fradi a KEK-ben a Crvena Zvezdával játszott itt a Maracanában, csaknem 110 ezer néző előtt, azóta is rekord ez a szám! Amikor megkeresett 2001-ben a Ferencváros, a Carl Zeiss Jenában játszottam a német másodosztályban. Augusztusban tárgyaltunk, amikor már ment a szezon, a klub vezetői pedig nagyon meggyőzőek voltak. Aztán megismerhettem a csapatot, és nagyon hamar egyértelművé vált számomra, hogy jó döntést hoztam.

- Volt olyan csapattársad, akit előtte már ismertél?
- Lipcseit a Portóban, Dragónert a Kölnben láttam játszani korábban is. Gerát előtte még nem ismertem, akkor nagyon fiatal játékos volt, de hamar megláttam, milyen tehetséges srác.

- A 20-30 éves korosztálynak, akik gyerekként láttak titeket játszani, különösen szép emlékei vannak arról a csapatról, amelyik a te időszakodban játszott az Üllői úton. Neked milyen érzés volt a tagja lenni?
- Csak szép emlékeim vannak. Az első évben Csank Jánosnál kezdőjátékos voltam, aztán Garami József hozta Tököli Attilát, onnantól többnyire csere voltam, de még így is azt mondom, hogy kizárólag szép élményeket őrzök a Fradiban töltött időszakomról.

Tököli fenomenális csatár volt, Gerával elképesztő párost alkottak, de mindig úgy éreztem, hogy én is fontos tagja vagyok a csapatnak.

Az első félidőt szinte mindig a padról néztem, de abban is biztos voltam, hogy a második játékrészre megkapom az esélyt. Hogy honnan tudtam? Mert rengeteg energiám volt! Ha mondjuk, 0-0 volt az állás, vagy hátrányban voltunk, a szakmai stáb tudta, hogy új impulzusokat hozok a játékba. A harmadik évben már sajnos sérülések hátráltattak, meg kellett operálni, de újfent csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű időszaka volt ez a pályafutásomnak és az életemnek.

- Egy barátságos meccs volt az első mérkőzésed, majd tíz nappal később már az Újpest elleni derbin kezdőként debütáltál. Emlékszel még arra a meccsre?
- Ajjajj! Mennyi volt a végeredmény?

- 2-1-re nyertünk, egy öngóllal szereztünk vezetést, majd egyenlített az Újpest, a győztes gólt pedig Vén Gábor lőtte a passzodból.
- Vén Gábor, tényleg! A ballábas játékos! Őszinte leszek, kicsit homályosak az emlékeim konkrétan erről a meccsről, nem ma volt! De az Újpest elleni derbik összességében természetesen felejthetetlen élményeket adtak.

JOVIC ELSŐ TÉTMECCSE A FRADIBAN (6:30-tól a gólpassza)

- Van egy tippem, hogy melyik a legkedvesebb Újpest elleni rangadód. De azért felteszem a kérdést, melyik az?
- Uhh… Újabb nehéz feladat! Gondolom, arra a meccsre tippelsz, amin 2-1-re nyertünk, és én lőttem a győztes gólt, igaz?

JOVIC GYŐZTES GÓLJA AZ ÚJPEST ELLEN

- Így van! A Fradi-szurkolók számára pedig, ha valaki győztes gólt szerez a lila-fehéreknek, „halhatatlanná” válik a szemükben.
- Igen, az egy nagyszerű meccs volt, talán tényleg a legszebb élmény, viszont nem azon a derbin játszottam a legjobban! Ugyanebben a szezonban tavasszal az Újpest otthon 2-0-ra vezetett, csereként álltam be, szépítettem, majd az egyenlítő gólt is én szereztem, és nagyon közel jártam a mesterhármashoz is, az sajnos nem jött össze, ráadásul ki is kaptunk, de mégiscsak két gólt szereztem, és nagyon jól ment a játék.

JOVIC DUPLÁJA AZ ÚJPEST ELLEN

- Ha azt a szót mondom, hogy Panenka, mi jut eszedbe a Fradiban töltött időszakodról?
- Ez a kupameccses büntetőm, ugye? (Nevet hosszan.) Ha jól rémlik, egy másodosztályú, vidéki csapat ellen játszottunk.

- Igen, a Nyíregyháza volt az ellenfél.
- Nyíregyháza! Igen! Véget ért a mérkőzés, emlékszem, odajött hozzám Józsi bácsi, rám nézett:

„Megőrültél?! Majdnem szívrohamot kaptam!” (Nevet.).

Gyorsan elnézést kértem tőle, nagyon szerettem őt, nem játszottam nála sokat, mert inkább Tökölit és Gerát favorizálta, de tényleg nagyon-nagyon tiszteltem. Se előtte, se utána nem lőttem így büntetőt, ám valamiért úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat, hogy kipróbáljam. Mit ne mondjak, a Mester nem így gondolta… De aztán természetesen nem volt harag, már hazafelé az úton is jót nevettünk az egészen. Persze, ha kihagytam volna, nagyon nagy bajba kerültem volna!

JOVIC PANENKA-BÜNTETŐJE

- Emlékszel, mit nyilatkoztál a médiának utána erről?
- Na, arra már tényleg nem. Mit?

- „Szerintem az én 11-esem jobb volt, mint a Panenkáé: ő egyszerűen alányúlt a labdának, és beívelte azt a kapuba, én pedig bepattogtattam.”
- Ez nagyon érdekes, volt önbizalmam, az biztos! Azért most így utólag elmondhatom, hogy ugyanúgy akartam rúgni, mint Panenka, magasan beemelve. Csak mivel sosem próbáltam (Nevet.), így sikerült! Most már azért nem gondolom úgy, Panenkáé szebb volt, nekem csak szerencsém volt, hogy bement.

- Említetted, hogy csereszerepbe kerültél a Fradi-korszakod második felére, szerintem sok szurkoló számára úgy maradtál meg, mint a Manchester Unitednél Ole Gunnar Solskjaer: csereként tudtál sokat hozzátenni a meccsekhez, de sosem panaszkodtál miatta.
- Igen, ez egy elég pontos megfogalmazás. Azt hiszem viszont, hogy ennek így kellene lennie normálisnak. Profi labdarúgó voltam! Tudtam, hogy Gera fantasztikus játékos. Fantasztikus! Ha én lettem volna az edző, nálam is mindig 90 percet játszott volna. Tököli is nagyszerű futballista volt! Úgy voltam vele, hogy hálásnak kell lennem azért is, ha öt percet kapok. Mélységesen tiszteltem Garami minden döntését, tudtam, hogy kedvelte a játékomat, de Gera és Tököli akkor jobb volt nálam. Az volt a célom, hogy ha lehetőséget kapok, akkor hozzá tudjak tenni valamit a játék képéhez, hogy tudjam segíteni a társakat, hogy abban az időszakban, amikor pályán vagyok, valamennyivel jobbak legyünk csapatként.

- Azt hiszem, ez az a hozzáállás, amiért szerettek a szurkolók, amiért a közönség egyik kedvence voltál.
- Köszönöm! Most már, hogy edző vagyok, látom, hogy nagy szükség van az ilyen játékosokra. Ez nem könnyű feladat, mindenki szeretne a pályán lenni a meccs elejétől, ha a kispadra kerül, akkor pedig hamar elkezd panaszkodni. Ez nem győztes mentalitás! A megfelelő hozzáállás az, ha az edződ minden döntését tiszteletben tartod. Így álltam hozzá játékosként, és így állok hozzá most edzőként is.

A Ferencváros hatalmas klub, csodálatos játékosai voltak a történelem során, már csak az irántuk érzett tiszteletem és a fantasztikus szurkolóink miatt is hatalmas megtiszteltetés volt ezt a mezt viselni, ezért sosem panaszkodtam, ha keveset játszottam!

- A beszélgetésünk során sokat dicsérted Lipcseit, Gerát, Tökölit, így azt nem kérdezem meg, kivel volt a legjobb játszani, inkább azt áruld el, ki volt a legjobb barátod a pályán kívül?
- Nem volt olyan barátom, akivel mondjuk folyamatosan együtt lógtunk az edzések és a meccsek között. A mérkőzések után együtt, csapatként mentünk el ünnepelni, nem az volt, hogy kisebb klikkek alakultak volna. Lipcsei és Dragóner mindig nagyszerű hangulatot teremtett, ők voltak a csapat vezérei, általában ők mondták meg, hova megyünk a meccsek után. Nagyon jó volt a csapathangulat, sosem veszekedtem senkivel, mindenki jó barátom volt.

- Miért és hogyan hagytad el a Fradit?
- A sarkammal, az Achillesemmel volt probléma. Lehet, hogy még tudtam volna folytatni a pályafutásomat, de már biztosan nem azon a színvonalon. A lányom már hétéves volt ekkor, kezdett iskolába járni, ezért hazaköltöztünk. A következő szezonban Szeiler József felhívott, megkért, hogy jöjjek vissza. Mondtam neki, hogy a lányaimnak szüksége van rám, és már elkezdtem az edzői tanfolyamot is. Aztán tovább győzködött: „A szurkolók látni akarnak, imádnak téged, ha már a padon ülsz, annak is örülnek. Ha öt percet tudsz játszani, ötöt, ha tízet, tízet, csak gyere vissza!”. Jólesett nagyon, de mondtam, hogy már nem menne ugyanúgy.

- Mi történt veled azóta?
- Azt nem bánom, hogy nem jöttem vissza játékosként, már csak leromboltam volna, amit felépítettem. Azt viszont igen, hogy nem lettem edző a Fradinál. Mint mondtam, nem nagyon maradtak meg a kapcsolataim, és aztán új vezetés jött a klubhoz, beajánlani meg nem akartam magam. Először otthon kezdtem el dolgozni trénerként, a Cukarickinél, aztán kikerültem Oroszországba, most pedig a Vozdovacnál vagyok másodedző, ahol a stadion egy plázára épült. Nagyon fiatal csapatunk van, jól érzem magam itt, közel van a stadion a házunkhoz, de ha lesz majd külföldi lehetőségem, nem zárkózom el tőle.

Kántor Barnabás