![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Férfi labdarúgócsapatunk 5-3-ra nyert a Fehérvár vendégeként az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Együttesünk így győzelemmel indította az NB I 2023/24-es idényét, a mérkőzésen pedig öt játékos is betalált, többek között Cristian Ramírez is, aki óriási bombagóllal vette be Kovács Dániel kapuját.
Ecuadori balhátvédünk labdája elképesztő erővel, 121 km/h-val, 28 méterről csapódott a hazaiak hálójába.
Ramírez a mérkőzést követően elmondta, hogy a korábbi brazil klasszis, Roberto Carlos a példaképe, és hozzá hasonlóan ő is szereti erős lövésekkel meglepni az ellenfeleket, ebből most gól is született. Játékosunk azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy a siker a csapatmunka eredménye, hiszen a legnehezebb pillanatokban is családként küzdöttek, nem adták fel, így végül győzelemmel távoztak a sóstói stadionból játékosaink.
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 13-án, vasárnap 18.45-ös kezdettel a Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 2023/2024-es kiírásának 3. fordulójában. Az új szezon első hazai bajnokijára megkezdődött a jegyértékesítés! Részletek ITT!
Továbbra is zajlik a bajnoki szezonbérletek értékesítése a 2023/24-es szezonra!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.