Mint megírtuk, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk Ryan Mmaee duplájával 2-0-s győzelmet aratott a MOL Fehérvár FC otthonában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Úgy gondolom, hogy nagyon fontos volt a mai győzelem – kezdte Sztanyiszlav Csercseszov. - Tudtuk, hogy a Fehérvár elég nehéz helyzetben van a legutóbbi mérkőzések után, és nem fogják megkönnyíteni a dolgunkat. Örülök, hogy az első félidőben jobban kézben tudtuk tartani a mérkőzést, azonban a második játékészben ez a kontroll kicsit kicsúszott a kezünkből. Nagyon örülök neki, hogy Ryan visszatért, és jól szállt be a mérkőzésbe, nagyon kellett az a két gól, fontos győzelmet arattunk.
Az újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy vezetőedzőnk mit mondott Bolinak, amikor a második félidőben magához hívta a támadót.
- Azt mondtam neki, hogy Ryan pályára fog lépni, valamint azt kértem tőle, hogy mindenképp segítsen be középen a védekezésbe, hiszen ott voltak hiányosságok. Bolival ma is nagyon meg voltam elégedve, hiszen az elmúlt mérkőzéseken is remek teljesítményt nyújtott, legutóbb gólt is szerzett. Intenzív és fontos munkát tett le a pályára, most nem lőtt gólt, de nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményével is.
Vezetőedzőnk végezetül elmondta, hogy januári érkezésekor bár voltak nehézségek, de a csapat folyamatosan javul, és megtalálja a stabilitást.
- Az elején voltak nehézségeink, hiszen tízen koronavírus-fertőzéssel küzdöttek, hárman az Afrika-kupán szerepeltek. Szezon közben beszállni és összeszokni pedig nem a legegyszerűbb feladat, de úgy gondolom, hogy folyamatosan javulunk, és megtaláljuk a stabilitásunkat. Persze, szeretnénk az egész meccsen ugyanolyan minőséget képviselni és ugyanolyan teljesítményt nyújtani anélkül, hogy nagyobb vagy kisebb kilengések lennének a peridósainkban. Ezen még dolgoznunk kell, de alapvetően abszolút meg vagyok elégedve az eddigi közös munkával, viszont folyamatosan többet és többet várok!
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.