2019. július 22.
Horvát vagy grúz csapattal játszhatunk a 3. körben
Labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája harmadik körében a Dinamo-Saburtalo párharc győztesével játszhat.

Labdarúgócsapatunk a máltaival Vallettával játszik a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében. Az UEFA hétfőn megtartotta a harmadik forduló sorsolását is, amelyen eldőlt, hogy továbbjutásunk esetén a következő körben:

a GNK Dinamo (horvát) vagy a Saburtalo (grúz) lesz az ellenfelünk.

Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója és főtitkár-helyettese elmondása szerint a idegenben kezdhetjük meg a párharcot, amelyre augusztus 6-án vagy 7-én kerül sor. A visszavágó egy héttel később, augusztus 13-án lesz.

A Dinamo Zagreb magabiztosan, 25 ponttal nyerte meg a horvát bajnokságot. Az előző két évben nem jutottak el a BL csoportköréig, viszont a sorozat fennállása óta már hét alkalommal szerepeltek a főtáblán. Az első selejtező fordulóban nem kellett pályára lépniük, a grúz csapat lesz az első ellenfelük idén a Bajnokok Ligájában. A Dinamo játékosa korábbi labdarúgónk, Emir Dilaver is.

A Saburtalo 10 ponttal nyerte meg a grúz bajnokság 2018-as kiírását. Az első selejtező fordulóban a moldáv Sheriff Tiraspolt búcsúztatták 4-3-as összesítéssel. Ez az első szereplésük az európai kupasorozatok selejtezőiben.

A Valletta elleni szerdai, hazai mérkőzésre jegyeiket beszerezhetik személyesen, a Groupama Arénánál (H-P.: 10.00-18.00; Szo.: 9.00-16.00) vagy online. Kilátogató szurkolóunk figyelmébe ajánljuk az ITT elérhető szurkolói tájékoztatót, amelyben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Cikkajánló

„Mit jelent neked a derbi?” – NYEREMÉNYJÁTÉK

Március 28-a és április 3-a között Instagramon lesz lehetősége részt venni legújabb nyereményjátékunkban!

Örök nyugalomra helyezték Serli Sándort

Az FTC egykori kiváló utánpótlásedzője 80 esztendős volt.

Zachariassen százados lett

Norvég futballistánkat a pénteki edzésen köszöntöttük a jubileum alkalmából.

Fradi Zóna vodcast a DVTK elleni bajnokin is

Kezdés 16.40-kor Gyömbér Gáborral, Szűcs Mihállyal és Telek Andrással. Ne maradjon le!

Sajtóakkreditácó az Újpest elleni kupamérkőzésre

A média munkatársai április 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

A születésnapos Gellei Imrét köszöntötték

Korábbi vezetőedzőnk március 29-én tölti be a 75. élétévét.

Rory Delap zsűrizte labdarúgóink bedobását

Cebrail Makreckis, Raul Gustavo, Szalai Gábor és Madarász Ádám kézzel vette kezelésbe a labdát - VIDEÓ!

Indul a jegyértékesítés a ZTE elleni bajnokira

Április 12-én, szombaton, 19.45-kor lépünk pályára a ZTE vendégeként a bajnokság 27. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin