34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A 2. selejtező körben az ellenfelünk az ír bajnok Shamrock Rovers lesz, az első mérkőzést pedig július 27-én, csütörtökön a Groupama Arénában játsszuk 19.00 órai kezdettel!
Erre a találkozóra is a bajnoki jegyárnak megfelelő áron válthatják meg belépőjüket. A jegyek megvásárolhatóak személyesen a Groupama Aréna jegypénztárainál a megszokott nyitvatartási időben (K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00, V-H.: zárva), valamint online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon is!
Szezonbérlettel rendelkező szurkolóink 20 százalék kedvezményre jogosultak a normál árból, azonban fontos információ, hogy a bérletes helyeket csupán három napig tudjuk foglalni.
Ezt követően a bajnoki bérlettel rendelkező szurkolók bár ugyanúgy 20 százalékkal kedvezőbb áron, de már nem feltétlenül a bérletes helyükre tudnak jegyet váltani. Szezonbérletenként csak egy jegyre vonatkozik a kedvezmény!
Nem csak ezért éri meg csatlakozni bajnoki bérleteseink táborához, a 7000. szezonbérletesünk ugyanis extra nyereményként egy két fős utazást kap az FTC egyik, a klub által kiválasztott idegenbeli nemzetközi kupamérkőzésére! Jó hírünk van azon szurkolóinknak is, akik korábban már vásároltak bajnoki bérletüket a 2023/2024-es szezonra: mivel nem szeretnénk, hogy ők kimaradjanak a lehetőségből, miután fény derült a 7000. bérletes kilétére, köztük is kisorsolunk egy páros utat!
A béretértékesítéssel kapcsolatban ITT minden információt megtalál!
UEFA Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló
FTC–Shamrock Rovers
Dátum: Július 27., csütörtök 19.00
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna
Jegyek: meccsjegy.fradi.hu, Groupama Aréna jegypénztár (K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00, V-H.: zárva)
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.
A labdarúgás történetének egyetlen magyar aranylabdására, Albert Flóriánra emlékezünk.