Nincs megállás! A Crvena zvezda csütörtöki legyőzését követően bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk október 16-án, vasárnap a Mezővesd Zsóry FC vendégeként folyatja az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a FradiMédiának.
- A pénteki napot a regenerációnak szenteltük, azok a játékosok, akik többet játszottak a Crvena zvezda ellen, könnyített munkát végeztek, míg a többiek edzettek. Szombaton, azaz a bajnokink előtti második edzésen már tisztábban láthattam, hogy kik azok, akikre számíthatok Mezőkövesden. A csütörtöki mérkőzés már történelem, az elmúlt két napban csakis azzal foglalkoztunk, hogy felkészültek legyünk a ránk váró bajnoki mérkőzésre, majd az utána következő, jövő szerdai kupameccsre. Az AS Monaco elleni UEL-meccsünkkel még ráérünk kicsit később foglalkozni – kezdte a tréner, aki a vasárnapi ellenfélről is beszélt. - Tudom, hogy szeptember óta új edző irányítja a Mezőkövesdet, az a szakember, aki korábban a Vasast is vezette. Egyik mérkőzés sem könnyű idegenben, de mi felkészültünk, szeretném, ha a csapat 100 százalékot nyújtana vasárnap.
A Ferencváros eddig nyolc meccset játszott az NB I-ben, hét győzelemmel 21 pontot gyűjtve a 11. kör előtt vezettük a tabellát.
Jegyinformációk a következő csoportmeccsre
Következő, október 27-én, csütörtökön 21.00-kor kezdődő UEL-csoportmeccsünkre már kaphatók a belépők – ne maradjon le az AS Monaco elleni összecsapásról, biztosítsa helyét a Groupama Arénában már most! Részletek ITT!
Férfi labdarúgócsapatunk október 6-án, vasárnap 18.00-tól lép pályára a Paks vendégeként.
A sajtó munkatársai október 1., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Az Anderlecht elleni 2-1-es UEL-vereség után Dibusz Dénes értékelt a FradiMédiának – VIDEO
Vezetőedzőnk szerint ezen a szinten a legkisebb hibák is megbosszulják magukat.
Traoré révén csak szépítésre futotta a hajrában tíz emberrel játszó és 2-1-re nyerő Anderlecht ellen.
Az Állatok Napja alkalmából állatsimogatóval, bemutatókkal és miniállatkerttel is készülünk.
A Puskás Akadémia elleni bajnoki napján háromfajta labdát is kedvezményesen vásárolhatnak meg.
A vasárnapi bajnoki előtt 15.00 és 18.00 között csodálhatják meg országjáró járművünket.