2024. augusztus 22.
Egy védő kiemelkedő támadóteljesítménye
A Ferencvárosi Torna Club szakemberei az Újpest elleni bajnoki mérkőzést elemezték.

Egy olyan mérkőzésről, amelyen egy csapat végig dominál és folyamatosan támad, azt gondolná az ember, hogy a védőknek lényegesen kevesebb szerepük van egy győzelemben, mint a támadóknak. Pedig a derbi is megmutatta, hogy ez nem így van, hiszen az Újpest legyőzésében óriási jelentőséggel bírt a két szélső védőnk, különösen Cristian Ramírez kiemelkedő teljesítménye.

Szombat este lejátszottuk az idei szezon első derbijét, ami az egygólos győzelem ellenére nem volt szoros találkozó: csapatunk a mérkőzést végig kontrollálta és a mérkőzés túlnyomó részét az ellenfél térfelén töltötte.

Ezt bizonyítja az ún. ’Field Tilt’ mutató is, amely azt mutatja meg, hogy egy csapat labdabirtoklása mennyire volt potens, vagyis a mérkőzésen a támadóharmadokban hány passzt adott egyik, illetve másik csapat, vagyis a területi dominancia mérőszáma.

Az Újpest ellen a Field Tilt érték 78,5% volt a javunkra, vagyis a Ferencvárosnak 110, míg a vendégcsapatnak csupán 30 átadása volt a támadóharmadukban, tehát a mérkőzés 140 támadóharmadbéli átadásának 78,5% a miénk volt. Ez a mutató sokkal pontosabb képet ad a labdabirtoklás adatától, hiszen a „Field Tiltből” – vagyis, hogy „mennyire borul fel a pálya” – nemcsak a mezőnybeli, hanem a támadó dominanciát is láthatjuk.

Adja magát a kérdés: hogy lehet egy védő az egyik kulcsszereplő egy olyan mérkőzésen, amelyen a csapat az idő jelentős részét a támadóharmadban tölti?

A mai futballban a szélső védők szerepe teljesen más, mint az korábban volt. Az 1950-es években – nem kis részben az Aranycsapat miatt – meghonosodott és elterjedt 4-2-4-es felállás indította el ezt a posztot a folyamatos fejlődés útján. Az 1970-ben vb-t nyert, sokak által minden idők legjobb csapatának tartott brazil válogatott már nagyban támaszkodott a felfutó szélső védőire, a 4-2-3-1-es felállás elterjedése a 2000-es években pedig oda vezetett, hogy gyakorlatilag minden elit csapat felfutó szélső védőkkel játszott.

A felfutó szélső védők feladata a támadások direkt támogatása mellett sok esetben az is, hogy megadják, tartsák a csapat szélességét, ezáltal segítve az ellenfél védelmének széthúzását, hogy több rés, támadható terület nyíljon az ellenfél védelmi vonalán.

Pontosan ezt tette Cristian Ramírez is, akinek a hőtérképén is látni, hogy bár az alapposztja a balhátvéd, mégis az ellenfél tizenhatosánál volt a legtöbb akciója.

Az Újpest ellen Ramírez parádés teljesítménnyel rukkolt elő: neki volt a legtöbb

· pontos passza (57)

· a legtöbb pontos progresszív passza (11)

· 100%-os progresszív passzhatékonysága.

· a legtöbb támadóharmadba bejuttatott labdája (11)

· a legtöbb kapott passza (59).

Rengeteg támadásbefejezésnek volt a részese: lövéssel (2), beadással (6), lekészítéssel (2) vagy kulcspasszal segítette az akciókat. Emellett védekezésben is stabilan teljesített. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb labdaszerzés (12, ebből az ellenfél térfelén 5), és megelőző szerelésekben (4) is ő volt a legjobb.

Ramírez bár védőjátékos, de egyben a támadások egyik kulcsa is – ahogy az az Újpest ellen is látszott.

Elemzések a Fradi Applikációban

A Ferencvárosi Torna Club meccselemző szakembereinek munkáját elsőként az iOS és Android operációs rendszeren is elérhető Fradi Applikációban olvashatják. 

Az alkalmazás felhasználói minden hazai mérkőzésünk után elérhetik az aktuális találkozónkról szóló cikket, amely alapos részletességgel elemzi a pályán történteket. Csapat- és egyéni szinten is számos érdekességet megtudhatnak szurkolóink például a passzokról, a támadójátékról vagy éppen a védekezésről. Az írások tele lesznek ábrákkal, statisztikai mutatókkal, kulcsmozzanatokkal és részletes taktikai megoldásokkal.

72 órán keresztül csak a Fradi Applikációba bejelentkezett felhasználók láthatják a cikkeket, ezt követően a fradi.hu-n is megjelennek majd az elemzések.

Cikkajánló

Közel 170 ezer forintért kelt el Kehinde labdája

A licitből befolyt nettó összeget az Albert Alapítvány kapja.

UEL: Indul a jegyértékesítés a boszniai visszavágóra

Drukkereink a mérkőzés napján, augusztus 29-én, a Gradski Stadionnál válthatják be voucherüket belépőre.

Indul a jegyértékesítés a Nyíregyháza elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk szeptember 1-jén, vasárnap 19.45-től fogadja a Nyíregyházát.

„Megvan bennünk a kvalitás, hogy győzzünk idegenben”

Új igazolásunk, a Borac Banja Luka ellen debütáló Virgil Misidjan értékelte az UEL-playoff első meccsét.

Pascal Jansen: "Ki kell küszöbölnünk a hibákat!"

Vezetőedzőnk értékelt a Borac Banja Luka elleni 0-0 után.

Gól nélküli döntetlen az UEL-playoff első meccsén

Helyzetekig eljutottunk, de gólt nem sikerült lőni a Borac Banja Luka elleni hazai összecsapáson.

FTC – Borac Banja Luka: parkolási információk!

Az UEL-playoffra autóval érkező drukkereink az MVM Dome, a Telekom és a murvás parkolót is használhatják.

„Tudjuk, hogy milyen erőt képvisel a Ferencváros”

Zizovic szerint csak jókat lehet mondani az FTC-ről, de minden esélyt meg fognak ragadni csütörtökön.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin