35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk a bajnokság 11. fordulójában az ETO FC Győr vendégeként lépett pályára. Pascal Jansen a Dibusz – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Ramírez – Maiga, Rommens – Traoré, Kady, Ben Romdhane – Saldanha kezdőt küldte a pályára.
I. félidő
Az ötödik percben jó helyről kaptunk szabadrúgást, a középre tett labdát azonban Cissé fölé fejelte. A másik oldalon korábbi játékosunk, Gavrics lőtt távolról, de nem volt benne veszély. Mi irányítottuk a játékot, ám nehéz volt feltörni a győriek védelmét, szívósan védekeztek a hazaiak. A 22. percben egy ügyesen elvégzett szabadrúgás után Saldanha került ziccerbe, de a védelemnek sikerült kivágni a gólba tartó labdát.
Ezt követően felbátorodott az ETO. A 33. perben Gavrics cselezte ki Cissét az ötösünk előterében, de gyenge lövését Dibusz biztosan fogta, később pedig Stefulj lőtt fölé. A 41. percben Traoré cselezte ki védőjét, majd erős lövését Gyurákovics ütötte oldalra. A rendes játékidő utolsó percében jött a hidegzuhany, Ouro lövése megpattant a védelmen és Dibusz így már nem tudta elérni a labdát, a hazaiak egygólos előnnyel vonulhattak a szünetre.
II. félidő
Három helyen is változtattunk a szünetben. Varga Barnabás Saldanhát váltotta, de Virgil Misidjan és Mohammed Abu Fani is érkezett a folytatásra Ben Romdhane és Rommens helyén. Stefulj nagy lövése nyitotta a második játékrészt, nem sokkal tévedett a hazaiak játékosa. Kristoffer Zachariassen volt a következő cserénk, ő Maigát váltotta. A 64. percben nagy helyzetbe került Varga Barnabás, de a labda elment a bal kapufa mellett. Ezt követően Cissét Gruber Zsombor váltotta. Szinte rögtön érkezett az egyenlítésünk, Adama Traoré lerázta védőit és higgadtan lőtt a kapuba (1-1). Nem sokkal később Zachariassent rúgták fel a tizenhatoson belül, ám a videóbíró szerint szabályos szerelés történt. A hajrában Abu Fani lövése zörgette meg kívülről a hazai hálót. A 90. percben óriási ziccert hagytunk ki, Zachariassen eldönthette volna a meccset, de fölé lőtt. Ezzel maradt az 1-1-es döntetlen, egy pontot tudtunk elhozni az ETO Parkból.
Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 11. forduló
ETO FC Győr-FTC 1-1 (1-0)
ETO Park, v: Erdős Péter
Győr: Gyurákovics – Marku, Szépe, Bitri, Heitor – Sahli (Bumba, 66.), Tóth R. (Anton,85.), Ouro (Boldor, 85.), Stefulj – Gavrics ( Vianna, 90+4), Krivokapic (Diarra, a szünetben)
Vezetőedző: Borbély Balázs
FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé (Gruber, 65.), Gartenmann, Ramírez – Maiga (Zachariassen, 59.), Rommens (Abu Fani, a szünetben) – Traoré, Kady, Ben Romdhane (Misidjan, a szünetben) – Saldanha (Varga B., a szünetben)
Vezetőedző: Pascal Jansen
Sárga lapok: Marku (74.), illetve Kady (77.)
Gólok: Ouro (45.), illetve Traoré (66.)
Labdarúgó-szakosztályunk megalakulásának 124. évfordulóján leplezték le a Borbás Gáspárról készített alkotást.
A magyar labdarúgás legsikeresebb futball szakosztálya december 3-án ünnepli 124. születésnapját.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A média munkatársai december 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott az ősi rivális Újpest ellen - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a döntetlennel végződött derbi után értékelt.
Férfi labdarúgócsapatunk 0-0-t játszott az Újpest ellen a bajnokság 15. fordulójában.
Drukkereink csak szervezett utazással tudnak eljutni a Szusza Ferenc Stadionhoz.