2022. október 12.
„Egy előnyünk lesz csütörtökön, a szurkolóink”
A Crvena zvezda elleni UEL-mérkőzés előtt Anderson Esiti és Sztanyiszlav Csercseszov válaszolt a kérdésekre.

Magyar bajnoki címvédő és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Liga H-csoportjának élén állva várja a szerb Crvena zvezda elleni negyedik csoportmérkőzést. A csütörtöki összecsapást megelőzően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov, és középpályásunk, Anderson Esiti részvételével tartottunk sajtótájékoztatót.

A sajtó munkatársai előbb játékosunkat kérdezték arról, mennyire tartja fontosnak, hogy a hétvégi győzelem után megfelelő önbizalommal várja a csapat a szerbek elleni csütörtöki meccset, illetve, miben kell javulni, hogy eredményesebbek legyünk.

- Aki látta a múltkori bajnokinkat, az azt is láthatta, hogy mindent beleadtunk, szívünket-lelkünket kitettük a pályára. Nagyon fontos, hogy egy ilyen győzelemből erőt merítsünk. Előre nehéz megmondani, hogy mi fog történni a pályán. Az előző mérkőzésen lehetett azt látni, hogy mik működtek jól és mik voltak a hibák. Az edző sikeresen megmutatta és rávilágított arra, hogy mi az, amiben javulnunk kell.

A következő kérdés Esiti helyzetére vonatkozott, miszerint a Fradiba igazolása után állandó kezdő volt, most pedig kevesebbet játszik.

- Jó kapcsolatban vagyok az edzővel, az ő döntése, hogy ki kerül a pályára. Ha nem én játszom a saját posztomon, minőségi játékosokkal van tele a keretünk, akik szintén ugyanúgy pályára küldhetők.

A média munkatársai arra is kíváncsiak voltak, hogy a nigériai középpályás szerint az előző három mérkőzés volt a nehezebb, vagy a következő három lesz az.

- Talán az elkövetkezendő három, hiszen nyertünk a Trabzonspor és a Monaco ellen is, ami egy nagyon jó eredmény, ilyen szempontból már lehet azt mondani, hogy a következő mérkőzésekre már van elvárás velünk szemben, így talán ez egyfajta pozitív nyomást jelent. Az ellenfelek is tudják, hogy körülbelül mire számíthatnak, maximálisan jó teljesítményt kell nyújtanunk.

Jól szerepeltünk eddig az UEL-csoportkörben, mi a jelenlegi Fradi legnagyobb erőssége? – hangzott a kérdés.

- A legnagyobb erősségünk a szív, amit kiteszünk pályára, hiszen mind a játékosok, mind az edző együttesen szeretnék a klubot egy új szintre emelni. Az elmúlt négy évben sikerült nemzetközileg valamennyire letenni a névjegyünket, de szeretnénk ennél is feljebb lépni. Nem vagyok magyar, de látom mennyire buzdítanak minket a szurkolóink. Hatalmas előnyt jelent, hogy ilyen szurkolótáborunk van.

A sajtóesemény második felében vezetőedzőnket kérdezték, előbb arról, hogy a legutóbbi bajnokin, a DVSC ellen Tokmac, Laidouni és Wingo is sérült volt, mit lehet róluk tudni? Ha pályára lépnek, hány percet kapnak? Vezetőedzőnk erre röviden annyit felelt, hogy van pár sérültünk, akik holnap biztosan nem lépnek pályára, de nincs labdarúgás sérülések nélkül.

Vezetőedzőnktől ezt követően azt kérdezték, hogy a Crvena zvezda hazai pályán dominálni akarta a mérkőzést, ezúttal is ilyen mérkőzésre számít-e?

- Nem láttam azt, hogy domináltak volna. Természetesen az eredmények szempontjából lehet ezt mondani, de a statisztikákat nézve 60 százalékban nálunk volt a labda, és nagyon sok olyan tényező volt, ami nem ezt a fajta dominanciát támasztja alá. Kizárólag mérkőzésre-mérkőzésre haladunk, és így gondolkodunk. Nem teljes a csapatunk, vannak sérültjeink, az UEL-kereten pedig nem lehet könnyen változtatni. A legfontosabb dolgunk, hogy felkészüljünk a holnapi mérkőzésre és mindent bele adjunk a pályán, majd a következő mérkőzésen hasonlóan.

A játékosok közül többen is úgy érezték, hogy a Crvena zvezda nem jobb csapat, mint a Fradi.

- Ha a mutatott játékot nézzük, akkor a zvezda jobb volt, 4-1-re megvertek minket. A papíron lévő adatok mások, mint ami a pályán történik. Nem tettünk meg mindent az idegenbeli meccsen, amit előzetesen megbeszéltünk. Jogos volt ez a vereség. Holnap van lehetőségünk mindent kijavítani, és lezárni ezt a dolgot. A zvezda egy nagyon jó csapat, évek óta jól teljesít.

Az újságírók végül arra voltak kíváncsiak, hogy vezetőedzőnk milyen mérkőzésre számít.

- Nagyon kemény mérkőzés lesz, ahol mindkét csapat az eredményességre fog törekedni. Egy előnyünkről már beszéltem, holnap a drukkereink mögöttünk lesznek hazai pályán.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin