![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap labdarúgóink megkezdték a felkészülést az NB I tavaszi folytatására. Hétfőn folytatódott a program az orvosi felmérésekkel, erről kérdeztük csapatorvosunkat, dr. Pánics Gergelyt.
„Egy jól bevált szakmai protokollt követünk ezeken az ellenőrzéseken. Egyik nap zajlottak az erőnléti vizsgálatok, másik nap az orvosi megfigyeléseké volt a főszerep – kezdte csapatorvosunk. – Az a cél, hogy felmérjük játékosaink ideális egészségügyi és fizikai állapotát, hogy meghatározzuk a referencia értékeiket. Ez azért fontos, hogy ha esetleg megsérülnek, akkor később ehhez tudjuk viszonyítani, hogy mennyire gyógyultak meg, és készen állnak-e a bevetésre.”
Dr. Pánics Gergely megosztotta velünk azt is, hogy milyen állapotban tért vissza a keret az ünnepi pihenőről.
„Jó erőben vannak a fiúk. Kedden még többet látunk majd, jelenleg az a célunk, hogy amikor a csapat megérkezik Spanyolországba, már megkaphassák az utóbbi két nap eredményeit.”
Edzőtábori programunkat és a meccsidőpontokat ITT találják meg.
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.