2024. augusztus 15.
Dán belső védőt igazoltunk
Stefan Gartenmann a dán FC Midtjyllandtól érkezik a Ferencvárosi Torna Clubhoz.

35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását a 27 esztendős dán védő, Stefan Gartenmann, aki Isaac PappoeRaul GustavoKady Borges és Philippe Rommens után az ötödik nyári igazolásunk.

- Stefant már régebb óta ismerjük, most pedig egy olyan kedvező lehetőség nyílt, hogy sikerült megszereznünk őt. Egy nagyon megbízható belső védő, aki mindig képes hozni az elvárt szintet. Nagyon jó karakter, nagyon jó mentalitású, profi gondolkodású játékos, aki a csapat struktúrája szempontjából is fontos szerepet tud majd betölteni. Fontos, hogy fenntartsuk a konkurenciaharcot ezen a poszton. Bízunk benne, hogy már rövid távon meg tudja oldani ezt a feladatot - mondta új igazolásunkról sportigazgatónk, Hajnal Tamás.

Bemutatás

A védelem közepén bevethető, 187 centiméter magas Stefan Gartenmann 1997. február 2-án született a dániai Roskildében. Szülővárosában kezdett el futballozni, majd 2013-ban a Heerenveenhez került, amelyet 2017-ig erősített, a felnőtt csapatban nem lépett pályára, viszont az U21-es csapattal kétszeres holland bajnok volt.

Ezután szerződtette a dán Sønderjyske, amelynek színeiben 174 mérkőzésen 10 gólt szerzett, a 2019/20-as szezonban pedig megnyerte a csapattal a Dán Kupát. Gartenmann végig játszotta a jelenleg másodosztályú Aalborg BK ellen 2-0-ra megnyert finálét. A haderslevi együttesben csapattársa volt többek között az ukrán válogatott Artem Dovbyk is, aki a 2023/24-es szezonban elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a katalán Girona a Real Madrid és a Barcelona mögött bronzérmes lett a spanyol bajnokságban, ezzel pedig története során először bejutott a Bajnokok Ligájába csoportkörébe.

2022-ben igazolt az FC Midtjyllandhoz, amellyel legutóbb, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében csapott össze együttesünk. A hátsó alakzat közepén, valamint a jobb oldalon is bevethető Gartenmann a herningi csapatban összesen 38 tétmeccsen kapott szerepet, négyszer volt eredményes. A 2023/24-es idényt a skót élvonalban, a négyszeres bajnoki aranyérmes, KEK- (1982/83) és Európai Szuperkupa-győztes (1983/84) Aberdeenben töltötte kölcsönben, 45 meccsen három gólt jegyzett. Gartenmann végig pályán volt a Skót Ligakupa-döntőben is, amelyet az Aberdeen 1-0-ra vesztett el a Rangers ellen, így végül ezüstérmet kapott.

Korábban az U16-os, az U17-es, az U19-es, az U20-as és az U21-es dán válogatottban is pályára lépett, összesen nyolc gólt szerzett.

Cikkajánló

Jansen: „Készen állunk a következő megmérettetésre!”

Vezetőedzőnk szerint motiválja a csapatot, hogy mindenki a Fradit akarja megverni.

Tiszafüred-FTC: szurkolói információk a kupameccsre

Október 31-én, csütörtökön 12.30-tól idegenben játszunk a MOL Magyar Kupában 4. fordulójában.

Győrben is ott lesz a Fradi-minibusz

Szurkolóink az ETO FC Győr elleni bajnoki idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Indul a jegyértékesítés a Kecskemét elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk november 10-én Kecskeméten lép pályára a bajnokságban.

Három éven belül harmadszor vertünk topligás csapatot

A Nice mellett még egy francia, német és angol együttest is legyőzött az FTC az aktuális kupasorozatban.

Nagyot ugrottunk a tabellán, továbbjutásra állunk

A következő öt UEL-ellenfelünkből négyen is mögöttünk állnak az eddigi három forduló után.

„Nagy szükségünk volt az önbizalomnövelő győzelemre”

Mohammed Abu Fani és Philippe Rommens értékelte első győzelmünket az UEFA Európa Liga 2024/25-ös főtábláján.

„Edzésen gyakoroltuk ezeket, emlékeztem a dolgomra”

A győztes gólban elévülhetetlen érdemeket szerző Ibrahim Cissé értékelt a Nice legyőzése után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin